KezdőlapAutomobilMegnyílt az első magyarországi CUPRA márkakereskedés

Megnyílt az első magyarországi CUPRA márkakereskedés

-

Ünnepélyes keretek között adták át az első CUPRA márkakereskedést hazánkban, a Duna Autóban, így már hivatalosan is megkezdődött az új, kifinomult, egyedi márka értékesítése Magyarországon. Kezdetben két típus, a CUPRA Ateca és a Leon CUPRA R vásárolható meg a budapesti márkakereskedésben. Idén várhatóan 25-30 CUPRA találhat gazdára hazánkban.

CUPRA néven egy új, saját identitással rendelkező márkát indított a SEAT 2018-ban, amely a korábbi paletta legsportosabb, azaz CUPRA felszereltségű modelljeit gyűjti egy kalap alá, így az egész motorsport és verseny részleget is, amely eddig a SEAT Sport keretein belül működött.

A SEAT az egyik leggyorsabban növekvő márka Európában, pénzügyileg és értékesítésben is történetének legjobb eredményét érte el tavaly: összesen 517.600 járművet adott el 2018-ban, amely 10,5 százalékkal haladta meg a 2017-es teljesítményüket. Ezzel párhuzamosan az üzemi nyerség 2017-hez képest 33,4 százalékkal 254 millió euróra nőtt, s a márka forgalma 3,1 százalékkal 10,2 milliárd euróra gyarapodott, így minden adott volt a CUPRA beindításához.

„A SEAT évek óta jelentős erőforrásokat fordít kutatás-fejlesztésre, ennek eredménye az autóink minőségében és a vásárlói visszajelzésekben érzékelhető igazán, hiszen Európa szerte, így hazánkban is szép sikereket érünk el. Ami pedig különösen fontos, hogy ilyen eredményekkel nagy stabilitással vághatunk neki azoknak a kihívásoknak, amelyeket az elektromos autózás támaszt a gyártók elé – tájékoztatott Papp Zoltán, a SEAT márkaigazgatója a márkakereskedés ünnepélyes megnyitóján. – A márka fejlődésének következő lépcsőfokát jelenti a CUPRA bevezetése, amellyel azokat a vásárlókat célozzuk, akik nem szeretnének volumen modellt vásárolni, de német prémium autóban sem ülnének szívesen, hanem olyan egyedi autót keresnek, amely nem jön velünk szembe minden nap az utakon. Idén várhatóan huszonöt-harminc CUPRA találhat gazdára hazánkban.”

A tervek alapján Európában a SEAT márkakereskedések 20 százaléka kap jogot arra, hogy hivatalos CUPRA kereskedéssé váljon, ez megközelítőleg 260 értékesítési pontot jelent majd az öreg kontinensen. Hazánkban az adottságainak köszönhetően a Duna Autót választotta a Porsche Hungaria erre a szerepre, így az óbudai SEAT kereskedést alakították át a CUPRA előírásoknak megfelelően. Ettől függetlenül a hazai SEAT márkakereskedések is értékesíthetik a bevezetést követően az új márkát.

Az SUV-k népszerűségének köszönhetően a CUPRA az Atecával lépett elsőként piacra, amely a 300 lóerős, 2.0 literes TSI motorjának, feszes futóművének, a 4Drive összkerékhajtásnak és a nagy teljesítményű Brembo fékeknek köszönhetően igencsak népszerűnek bizonyult a különleges formákat és sportos autókat kedvelő, ám mégis egyedi modelleket kereső vásárlók körében. Így röviddel a márka bevezetését követően már 14.400 darabot értékesítettek 2018-ban a négykerekűből. Az Ateca mellett a Leon CUPRA R is újdonságként érkezik a kínálatba, amely szintén a 300 lóerős, 2.0 literes TSI motorral, 4Drive összkerékhajtással és 7-sebességes DSG váltóval kapható.

„Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Porsche Hungaria minket választott a CUPRA hivatalos magyarországi értékesítési partneréül – mondta el Markó Zoltán, a Duna Autó Zrt. kereskedelmi igazgatója. – Június hatodikától a CUPRA Ateca kedvezményes finanszírozással vásárolható meg kereskedésünkben: harminc százalékos önrész befizetésével és harminc százalékos maradványértékkel, harminchat hónapos futamidővel, százötvenkilencezer-kilencszázkilencven forintos havi díjért juthatnak hozzá a vásárlók.”

Jövőre három újabb modell érkezhet a kínálatba, az új Leon alapjaira épülve bemutatkozhat az ötajtós és a kombi CUPRA Leon, valamint a CUPRA Formentor is, amely a legkorszerűbb technológiát és a vezetés élményét egyesíti a nagy teljesítményű plug-in hibrid motorral. Az előzetes információk alapján a Formentor a beépített akkumulátor csomaggal tisztán elektromos módban 50 kilométer megtételére lesz képes WLTP menetciklusban.