KezdőlapAutomobilA Racing Point közreműködésével épül meg a világ legfejlettebb aerodinamikájú autója

A Racing Point közreműködésével épül meg a világ legfejlettebb aerodinamikájú autója

-

Gordon Murray, a Brabham és a McLaren F1 legendás tervezője új projektet jelentett be, melyben a Racing Point nyújt neki segítséget.

Murray tervezte a Brabham BT46-ost is, ez az az autó, mely egyetlen versenyen indult csak, méghozzá az 1978-as Svéd Nagydíjon. Egy hatalmas ventilátor volt a hátuljára szerelve, amely nagymértékben növelte a leszorítóerőt. Akkora előnyt jelentett ez az újítás, hogy egyből be is tiltották.

A most épülő autó, a T.50 is egy hasonló, csak nyilván sokkal korszerűbb ventilátort kap majd, illetve a külsőt a McLaren F1 ihleti, ami Gordon Murray másik híres alkotása.

Az úgynevezett ventilátor-autó tehát a legfejlettebb aerodinamikájú lesz a világon, és a Racing Point segít majd kifejleszteni, az ő szélcsatornájukban lesz tesztelve.

„Az aerodinamikai specialistáink a szélcsatornánkat fogják használni a T.50 projekthez, emellett friss tudást és tapasztalatot biztosítanak. Ez már elég lesz arra, hogy a forradalmi koncepció teljes potenciálját ki lehessen aknázni” – nyilatkozta a Racing Point tulajdonosa, Lawrence Stroll az együttműködésről.

Az autóban egy V12-es Cosworth motor fog dobogni, mely 700 lóerős teljesítményre képes. A tömeg 950 kg lesz. Elvileg 100 gépet fognak legyártani, és ha valaki szeretne egy ilyet, 2 millió font előleget kérnek egyért.