KezdőlapEnduranceAlonso: Nem érdemeltünk győzelmet

Alonso: Nem érdemeltünk győzelmet

-

A kétszeres Le Mans győztes Fernando Alonso is elismerte, hogy jó nagy adag szerencsére is szükségük, volt, hogy megvédjék címüket a Le Mans-i 24 órás viadalon.

A Fernando Alonso, Kazuki Nakajima és Sebastien Buemi trió által fémjelzett 8-as Toyota nyerte az idei Le Mans-i 24 órás versenyt, köszönhetően annak, hogy a rivális 7-es autó az utolsó órában két nem tervezett kerékcserét is be kellett iktatnia, vélt defektek miatt.

A futam után a világbajnoki címet is bezsebelő Alonso elismerte, hogy végig gyorsabb volt a másik autó.

„Ez egy nem várt fordulat volt. Nem volt meg a tempónk a 24 óra során, nem voltunk olyan gyorsak, mint a 7-es autó, és egyértelműen nem érdemeltünk győzelmet. A szerencse ma egy döntő tényező volt.” – kezdte a spanyol.

„Emlékszem, mikor láttam a tévében, hogy Nakajima 2016-ban az utolsó percben áll meg vezető helyről. Tapasztaltam már hasonlót, amikor 2007-ben, 2010-ben és 2012-ben az utolsó méterekig harcoltam a bajnoki címért. Amikor ott vagy az utolsó pillanatokban, de nem tudod befejezni a munkádat, az iszonyatosan rossz és szomorú érzés. Együtt érzek a csapattársaimmal, azért is mert ők a barátaim is egyben. Ők érdemelték volna meg.” – tette hozzá.