KezdőlapE-sportKijött a mercedeses frissítés az F1 2020 játékra

Kijött a mercedeses frissítés az F1 2020 játékra

-

A hivatalos F1-es videojátékait készítő Codemasters bizonyára nem repesett az örömtől, mikor a Mercedes bejelentette, közvetlenül a júliusi szezonkezdés előtt, hogy változtat az autói megjelenésén és azok szürke/ezüst helyett fekete színűek lesznek.

A játékot már korábban bemutatták, akkor még módosítás nélkül, mostanra azonban elkészültek az F1 2020 szoftvermódosításával. A patch, vagyis javítócsomag által a játékban is feketék lehessenek a Mercedesek, és hozzáigazították a valósághoz Lewis Hamilton és Valtteri Bottas ruházatát is.

A frissítés egyelőre csak PC-re érhető el, az Xboxon és PlayStation 4-en játszóknak még várniuk kell pár napot.

Ezen kívül további frissítések is várhatók még, többek között a McLarenek „We race as One” szivárványa is felkerül majd az autókra a játékban is, hogy az megfeleljen a valóságnak.