KezdőlapE-sportÚj eSport csapatot alapított Fernando Alonso

Új eSport csapatot alapított Fernando Alonso

-

A kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso egy teljesen új eSport csapatot alapított, amelynek női tagja is van.

A spanyol bajnok korábban már volt partnere egy hasonló csapatnak, még hozzá a spanyol G2-nek, de egy év után szakított velük.

Az új virtuális csapat egyik partnere, a szintén Alonsohoz köthető FA Racing lesz, amely a valóságban is képviselteti magát, a Formula Renault Eurosup-ban, míg a technikai partner a Logitech G lesz.

A cél pedig nem más mint, hogy a virtuális világban vezető csapatnak számítsanak. Ennek érdekében számtalan címért szállnak majd harcba, ideértve például az iRacinget, rFactor 2-t, Dirt Rally 2.0-t, Project Cars 2-t és a Gran Turismot is.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy egy pár elszánt és tehetséges pilóta képviselheti majd a csapatomat 2019-ben. Saját magam választottam ki azt a néhány tehetséges srácot, akik készek arra, hogy továbbra is sikereket szállítsanak.” – nyilatkozta Alonso.

A csapatban a legnagyobb név egyértelműen az egyetlen nőé, aki nem más mint Jamie Chadwick. A brit pilótanő ért már el sikereket a brit formula 3-ban, legutóbb pedig az MRF Challenge bajnoki címét szerezte meg.

Chadwick mellett az FA Racing virtuális csapatának a tagja lesz még a 2017-es eWTCC bajnok Alexander Dornieden, illetve a McLaren Shadow döntősei, Xiang Gao és Ebrahim Almubarak. A maradék három csapattag fényére később fog fény derülni.