KezdőlapE-sportVerstappen szándékosan rakta ki versenytársát iRacing-ben?

Verstappen szándékosan rakta ki versenytársát iRacing-ben?

-

Amikor beüt a téli szünet, egyes versenyzők elmennek kipróbálni más sportokat, egyesek pedig virtuális versenyzéssel kikapcsolódik. Így tett többek között Max Verstappen is, aki a héten iRacinggel múlatta az időt.

A WTF1 szúrta ki, hogy egy virtuális F3-as versenyen vett részt a holland versenyző Brands Hatchben, amelynek szabadedzésén – látszólag szándékosan – nekiment versenytársának, David Mintonnak.

Nem tűnik nagy dolognak, de volt már olyan probléma, hogy igazi versenyzők nem bírtak magukkal egy virtuális megmérettetésen. Tavaly Scott Speedet el is tiltották, mert rendszeresen kirakta a versenyből ellenfeleit.

Egy másik gamer versenyző, Lando Norris azonban kiállt Verstappen mellett.

„Mielőtt mindenki rosszat kommentel Max Verstappenről, az embereknek tudniuk kellene, hogy mi a valós sztori, és hogyan történt.” – írta Norris Twitteren. „Az emberek szándékosan megpróbálnak feszültséget kelteni az olyan versenyzők kapcsán, mint Max, aminek az a vége, hogy negatív fényben tüntetik fel a kommentek Maxot. Erre nincs szükség.”