http://www.racingline.hu ETRC ​​Végleges ETRC 2018 versenynaptár: a Hungaroringre júniusban jönnek!

​​Végleges ETRC 2018 versenynaptár: a Hungaroringre júniusban jönnek!

Fotó: Magyar Gábor
Forrás: FIA
etrc, kamionverseny, kamionos

Nem okozott különösebb meglepetést a FIA Motorsport Világtanács tegnapi párizsi gyűlésén, gyakorlatilag amit két hónapja megírtunk előzetes versenynaptárként, egy az egyben elfogadásra is került. A FIA ETRC, azaz a kamionos Európa-bajnokság 2018-ban tehát 8 versenyhelyszínre látogat el, és ezek közül a második állomás lesz majd a Hungaroring, június 16-17-én. Ugyan még mindig csillagos, azaz nincs végleges megállapodás a magyar pálya és az ETRA között, de mint az a legfrissebb versenynaptárból kiderült, északi szomszédaink sem állnak jobban. Feltehetően azonban mindkét esetben már csupán formalitásról beszélünk.

Feltételezéseknél maradva ami még a magyar versenyt illetően biztos feltűnő lesz majd, hogy ezúttal nem a Blancpain széria lesz a kamionos versenyek betétfutama, hanem a Formula Renault NEC. Ez már régebben is terv volt az információink szerint, de nem sikerült tető alá hozni tavaly, illetve idén az üzletet. Ez az a nyitott együléses formula junior széria, ahol megfordult már például Lando Norris, vagy Ferdinánd Habsburg mellett a Forma-1-ig jutott Valtteri Bottas, Daniil Kvyat, Carlos Sainz Jr., vagy Sebastien Buemi is.

2018-as FIA kamion Európa-bajnokság végleges versenynaptár:
Misano (ITA) – május 26/27.
Hungaroring* (HUN) – június 16/17.
Nürburgring (DEU) – június 29/július 1.
SlovakiaRing* (SLK) – július 14/15.
Autodrom Most (CZE) – szeptember 1/2.
Zolder (BEL) – szeptember 15/16.
Le Mans Bugatti (FRA) – szeptember 29/30.
Jarama (ESP) – október 6/7.

* még egyeztetés alatt

 

 

 

Még több kapcsolódó cikk betöltése
Load More By Vámosi Péter
Load More In ETRC

Nézd meg ezt is

Máris pályán az RB14!

Pályán az első 2018-as autó! A Red Bull ma délelőtt mutatta be idei versenygépét, egyelőre…