KezdőlapETRCFontos pontokkal kezdte a szezont Kiss Norbert

Fontos pontokkal kezdte a szezont Kiss Norbert

-

Felemásan kezdődött a szezon a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző, Kiss Norbert számára.

A német Tankpool24 csapat versenyzője az olaszországi Misanóban kezdte a 2019-es Európa-bajnokságot és az első futamon máris fontos pontokat szerzett.

Az időmérőn az ígéretes negyedik helyett szerezte meg a szombathelyi versenyző, amit az első futamon meg is tartott, kevésen múlt, hogy nem lett dobogó belőle. A fordított rajtrácsos második verseny azonban már nem sikerült ilyen jól.

“Tudtam, hogy nehéz lesz, mert sokan új kamionnal és új motorral érkeztek, és ez a félelmem félig-meddig be is igazolódott, mert nagyon sokan erősek körülöttünk. Az időmérőn megszerzett negyedik hellyel elégedett voltam, az pedig, hogy az első versenyen sikerült megtartani, jobb, mint amire számítottam. Le tudtam győzni olyanokat, akik új kamionnal vagy új motorral mentek. Egy pillanatra még a dobogót is megcsíptük, de kiderült, hogy csak a live timing hibájából kerültem a harmadik helyre” – foglalta össze az első futamon történteket Kiss Norbert.

A folytatás kissé nehézkesebb lett, a szombat késő délutáni második versenyen egy büntetés hátráltatta a magyar versenyzőt.

“A fordított rajtrácsos futam már nehezebb volt, az elejétől csatáztunk. A sebesség- szabályozó automatikánkban még mindig van egy kis hiba, emiatt túlléptem a sebességet, a 10 mp-es időbüntetés miatt visszacsúsztam a hetedik helyre. Ami viszont pozitív, hogy az autó megbízhatóan működött, nem volt probléma és a tempónk is megvan. Vasárnap javíthatunk, egy újabb jó eredményt reményt adhat a Hungaroringre egy hónap múlva.” A kamion Európa-bajnokság misanói hétvégéje vasárnap egy warm uppal, egy időmérővel, majd 13.10-től és 15.20-től újabb két futammal folytatódik.