A szezon második hétvégéjén, hazai versenyén két ötödik hellyel indított szombaton Kiss Norbert a Hungaroringen. A kamion Európa-bajnokságban szereplő magyar pilóta műszaki gondokkal küzdött, de így is sikerült fontos pontokat szereznie. Vasárnapra dobogós helyezést tűzött ki célul a Tankpool24 csapat versenyzője.

Misanói győzelme után értékes pontszerző helyekkel folytatta a kamion-Eb 2019-es szezonját Kiss Norbert. A kétszeres Európa-bajnok versenyző a már hagyományosnak mondható fesztiválhangulatban gurult pályára Mercedesével hazai szurkolói előtt a Hungaroringen megrendezett Kamion Eb- és Fesztiválon.

- Hirdetés -

“Mindenek előtt nagyon köszönöm a szurkolóimnak, hogy idén is ilyen sokan kijöttek, hogy a helyszínen szurkoljanak nekem, fantasztikus érzés ilyen hangulatban versenyezni. Épp ezért sajnálom nagyon, hogy az eredmény nem lett a legjobb, de sajnos pénteken és szombaton is olajfolyással küzdöttünk. A kormánygépen ment el egy tömítés, minden csupa olaj volt a kamionon,  a szombati szabadedzést ki is kellett hagynunk emiatt. A probléma sajnos az időmérőre is megmaradt, a bal első fék úszott az olajban, végig estem-keltem a féktávokon. Kilencedik lettem, nem is emlékszem rá, mikor sikerült utoljára ilyen rosszul a kvalifikációm. Az első versenyen ötödik lettem, a fordított rajtrácsoson a harmadikról indulhattam, de visszacsúsztam a rajt után, így ott is ötödik hely született.”

Kiss Norbert a vasárnappal kapcsolatban bizakodóan beszélt.

“A második versenyen látszódott, hogy megoldódott minden, úgyhogy vasárnapra lesz esély a jobb eredményre. Ha az időmérő jól sikerül, akkor dobogóért mehetünk, ha pedig esni is fog, akkor akár győzelem is lehet, szóval érdemes lesz kijönni a Hungaroringre, mert újabb két verseny vár a kamion-Eb mezőnyére” – értékelte a szombati napot Kiss Norbert.