Mióta a Forma-1 irányítása a Liberty Media kezébe került, amerikai személetmód uralkodik a sportban. A terv és a cél az, hogy a versenyek izgalmasabbá váljanak, és növeljék a rajongóbázist. A Liberty ezekért tett törekvéseit sok kritika éri, egy dolog azonban vitathatatlan: nagyon értik a showbizniszt és tudják mit kell tenni azért, hogy az emberek szája tátva maradjon.

Tavaly a Forma-1 együtt dolgozott a Netflix stábjával a szezon során, hogy elkészülhessen egy 10 epizódos sorozat, Drive to Survive címmel, a 2018-as évadról. Megnéztük, és most igyekszünk spoiler mentesen beszámolni nektek arról, hogy mire is számíthattok, ha megnézitek (ha még nem tettétek meg).

- Hirdetés -

Nos, aki azt várja, hogy kap egy összefoglalót arról, hogyan alakultak a versenyek a tavalyi évben, az csalódni fog. Pedig nincs ok a csalódásra, sőt! Ez a sorozat valóban azt mutatja be, hogy mi történik a színfalak mögött, bemutatja azokat a jeleneteket, párbeszédeket és monológokat, melyeket a versenyhétvégék során nem hallhattunk.
Brutálisan őszinte, hatásvadász sorozat, kiváló felvételekkel és vágással.

A versenyzők monológjai közben pedig gyakran olyan fényhatások és megvilágítások jelennek meg, melyek azt a érzetet keltik, mintha az egyének gyóntatófülkében ülnének.

A pilóták saját szavaikkal mondják el, mit jelent számukra a Forma-1, szokatlan őszinteséggel beszélnek hivatásukról, és érzékelhető, hogy valóban szerelmesek abba, amit csinálnak.

Az epizódok rávilágítanak a Forma-1 azon oldalára, amely manapság kicsit talán feledésbe merül, vagy legalábbis előszeretettel kritizáljuk, mi újságírók is és a rajongók is: Hogy a Forma-1 maga a menny és a pokol egyszerre, egy olyan sportág, ami szélsőséges, indulatos és hősies.
Csodálatot kelt a technika, miközben megismerjük az “arctalan” embereket a gépek mögött, akik ugyanolyan magasságokat és mélységeket élnek meg egy-egy versenyhétvége során, mint a versenyzők.

A Ferrari és a Mercedes nem járult hozzá, hogy a Netflix stábja náluk forgasson, így a bajnoki címért folyó csata két főszereplőjének lelkivilága és töprengése nem jelennek meg a felvételeken. Pedig érdekes lett volna, ahogy az is, hogy Valtteri Bottas miként dolgozza fel a szezon alakulását, és az is, hogy Kimi Räikkönen hogyan hozza meg a döntést, hogy az Alfa Romeóhoz igazol. Noha az igaz, hogy így teljesen más megvilágításba kerül a szezon és talán jó is, hogy nagyobb figyelmet kaptak a szezon “mellékszereplői”, nem minden Hamiltonról és Vettelről szólt.

Így aztán a film elsősorban Ricciardo belső vívódására, a Red Bull és a Renault közti feszültségre, és némileg a Haas csapatra van kiélezve, noha mercedesesek és a ferrarisok kivételével minden csapat “szerephez” jut.

Összességében izgalmas alkotás lett, és igenis tud újat mondani, új megvilágításba tudja helyezni a szezont azok számára is, akik végigkövették a 2018-as év alakulását.

A 10 részes sorozat tehát megtekinthető a Netflixen.
(Információként megjegyezzük, hogy épp ingyenesen lehet regisztrálni Netflixfre. Bankkártya adatokat kér, de csak a hitelesség ellenőrzéseként, pénzt nem vonnak le! Viszont aki a jövőben sem akar fizetős regisztrációt, az figyeljen rá oda, hogy a 30 nap lejárta előtt mondja le.)