KezdőlapExtraA Forma-1 idei legjobbjai, szerintünk: vélemények és végeredmény

A Forma-1 idei legjobbjai, szerintünk: vélemények és végeredmény

-

Miután véget ért a 2019-es Forma-1-es szezon, szavazást indítottunk, hogy megtudjuk, a Racingline.hu olvasói szerint kik/mik voltak az évad legjobbjai. Ennek eredményét ide kattintva olvashatjátok.

Most pedig kiderül az is, hogy a Racingline.hu szerkesztőinek véleménye mennyire egyezik az olvasókéval. 🙂

Az év versenyzője

Vámosi Péter: Lando Norris
Az év versenyzője nálam Lando Norris. Időmérőn legyőzte a csapattársát, és a versenyeken is önhibáján kívül dobott el pontokat. Teljesen új színt hozott a Forma-1 világába, és hülyeségben még Ricciardón is túltesz.

Tajthi Andrea: Charles Leclerc
Mondhatnám, hogy a legjobb nyilván az, aki bajnok lett, és igaz is lenne. Azonban a leglátványosabbat talán Leclerc nyújtotta, őt gondolom annak, aki nem épp makulátlan körülmények között is meglepően jót tudott nyújtani.

Hegedűs Dávid: Carlos Sainz
Kevesen gondolták volna, hogy ennyire bejön neki a McLarenhez való igazolás. Kellett ugyan pár futam mire összeszokott az új csapatával, ám utána igen magasra rakta a mércét. A szezon nagy részét hibátlanul lehozta, és 120%-ot hozott ki az autójából. Rendre borsot tudott törni a nagy csapatok orra alá. Az egykörös tempóján ugyan van még mit csiszolni, de a versenyeken mutatott tempója, előzései (akár a mezőny végéről felzárkózva is) egy klasszis versenyző benyomását keltették. A megbízhatósága, tempója és tehetsége lehet a kulcs a McLaren további fejlődésében, és az idei teljesítménye alapján potenciális világbajnok lehet, ha az alatta lévő technika is olyan lesz. A brazíliai dobogójával pedig méltó módon koronázta meg a szezonját.

Boa Bence: Lewis Hamilton
Furcsának hangzik, hogy pont a világbajnokot írom, de kellőképpen rászolgált arra, hogy neki adjam ezt az elismerést. Az évad mind a 21 versenyén pontot szerzett és több, mint a versenyek felét megnyerte. Egy olyan szintet képvisel jelen pillanatban, hogy az élcsapatok közül csak Verstappen és Leclerc tudná felvenni a versenyt, habár Leclerc esetében ahhoz egy jobban tapadó Ferrarira lenne szükség.

Czuth Csaba: Max Verstappen
Számomra az évad legjobbja Max Verstappen volt. Ha a büntetésektől, vagy ütközésektől eltekintünk, mindig aktuális csapattársa előtt járt, igaz hozzá kell tenni, az autó rá volt szabva. Emellett szinte hiba nélkül hozta le az évet, és elképesztően konzisztens.

Csonka Nikolett: Carlos Sainz
Nagyon beérett a spanyol és a kritikusait sikerült szépen elhallgattatnia. Nekem is voltak kétségeim afelől, mi lehet belőle, főleg a Renault-os kalandja után, de szépen bizonyított. A nagycsapatok mögött rendre ott tudott, lenni, ám ehhez ugyanakkor a McLaren fejlődésére is szükség volt. Érthetetlen az, hogy a közvetítések alatt miért nem mutatták szinte soha a manővereit.

Jámbor Máté: Carlos Sainz
Carlos Sainz, igaz egy újonc ellen szerzett kb. kétszer annyi pontot, de néha a Red Bullt is el tudta kapni, ami egy McLarennel nagy teljesítmény.

Csatlós Martin: Alexander Albon
Számomra az év legjobbja Albon volt. A Toro Rossónál kiválóan teljesített, ezért megkapta a gyenge teljesítményű Gasly helyét a Red Bullnál. A nagycsapatnál pedig sorra tudta hozni az elvárt szintet és mindig ott volt Max közelében.

Gajáta Fanni: Lando Norris
Nálam az év versenyzőéért két pilóta verseng, az egyik Norris, a másik pedig Sainz. Mindketten kihoztak mindent a McLarenből, amit lehetett. Lando felé talán azért hajlok, mert a rookie évében nagyon ment. Sainz pedig most érik be.

Az év csapata

Vámosi Péter: Red Bull
Az év csapata a Red Bull-Honda nekem. Mindent gondoltam volna róluk a szezon előtt, csak azt nem, hogy ennyire jó lesz ez az együttműködés. Nagy fricska ez a McLarennek, de a Ferrarinak is.

Tajthi Andrea: McLaren
A Red Bull és a McLaren között billegek, hiszen a Red Bull többet hozott ki a szezonból az új, Honda erőforrásukkal, mint arra előzetesen számítani lehetett, azonban a McLaren nagyobbat lépett előre, szintén új motorral, két új versenyzővel. A nagy múltú csapat visszatérni látszik.

Hegedűs Dávid: McLaren
Az elmúlt évek szenvedései után igencsak csodálatra méltó az a fejlődés, amit idénre bemutattak. Az elmúlt években nem igen volt példa ekkora mértékű feltámadásra, de mindez csak akkor fog érni valamit, ha ezt tovább tudják vinni. Márpedig Andreas Seidl személyében egy olyan vezető áll az élükön, aki képes egyben tartani a gárdád. A két fiatal és sikerre éhes pilótájuk pedig garancia arra, hogy a maximumot is kitudják majd hozni az autóból. Márpedig az idei technikára lehet építeni.

Boa Bence: Red Bull
A Honda tavalyi hátrányából kiindulva álmomban sem mertem volna gondolni, hogy három versenyt is meg fognak nyerni. Egyértelmű, hogy egy tél alatt rengeteget fejlődtek és ha így folytatják, akkor komoly ellenfelei lehetnek a Mercedesnek és át is ugorhatják a Ferrarit. A konstruktőri bajnokság második helye is talán meglett volna nekik, ha Gasly a szezon elején nem szerepelt volna olyan gyengén.

Czuth Csaba: McLaren
Az év csapata nálam a McLaren, ők mindenkinél nagyobbat ugrottak előre tavalyhoz képest. Övék az egyik legjobb, de kétségtelenül a legszórakoztatóbb páros, és még egy dobogó is összejött év végére.

Csonka Nikolett: McLaren
A McLaren nagyot ugrott előre, a sok évnyi fiaskó után végre elindultak a jó irányba. Ehhez kellett Andreas Seidl ‘karmesteri’ tudása, ugyanis a német remekül fogja össze a szakembereket. A pilóta páros jó, megvan az összhang a csapaton belőle, már csak az a bizonyos plusz hiányzik, ami ismét a nagyok közé emeli őket. Véleményem szerint csak akkor teljesedhet ki újra a wokingi istálló, ha megkapják a Mercedes motorokat, a Renault ugyan jól muzsikál a konstrukcióban, de manapság nem lehet megváltani velük a világot.

Jámbor Máté: Toro Rosso
Toro Rosso, a két dobogóval. Mindkettő mázlis volt, de ott kellett lenni, és kihasználni a lehetőségeket. Szerintem a legtöbbet ők léptek előre tavaly óta.

Csatlós Martin: McLaren
Az év csapata számomra a McLaren. Ugyanis az elmúlt években mutatott teljesítményükhöz képest rengeteget fejlődtek. A csapatnak sikerült megtalálnia a góllövő cipőjét és újra dobogóra álltak.

Gajáta Fanni: Red Bull
Az év csapata nálam a Red Bull Racing, talán kezdik visszahozni azt, amit anno Vettel alatt elértek.

Az év újonca

Vámosi Péter: Lando Norris
Kevesebbet hibázott mint Albon, akinek menet közben lett olyan történelmi szerencséje, hogy topcsapathoz került. Russell sem vallott szégyent, de a Williams gyengesége miatt értékelhetetlen.

Tajthi Andrea: Lando Norris
A maga körülményeit figyelembe véve mindhárom újonc kiválóan teljesített idén, nem könnyű dönteni. Albon sem riadt meg a hirtelen jött lehetőségtől, hogy szezon közben az energiaitalosok főcsapatába került Verstappen mellé. De azt gondolom, hogy a legösszeszedettebb Norris volt, aki aligha hibázott a szezon során, és jóval több pontot gyűjthetett volna, ha (de ugyebár nincs „volna” és „ha”) a szerencse is mellészegődik.

Hegedűs Dávid: Alexander Albon
Az utolsó utáni pillanatban kapta meg a Forma-1-es lehetőséget a Toro Rossotól. Ugyan voltak hibái, és autótörései de összességében jóval erősebb idényt futott, mint amire előzetesen számítani lehetett. A Red Bullhoz igazolása pedig ezt csak megerősítette, megbirkózott azzal a nem kis nyomással, amit az osztrákoknál van. Hozta a minimum elvárást, és olykor-olykor közel tudott kerülni Verstappenhez is, ami Gaslynak ugyebár nem jött össze, és csak a balszerencséjének köszönheti, hogy nem tudott többször is dobogóra állni.

Boa Bence: Lando Norris
Az év újonca Lando Norris, mivel rögtön képes volt felvenni a versenyt a sokkal rutinosabb Sainzcal és a pontokban ez csak azért nem nyilvánul meg, mivel számos alkalommal volt balszerencséje pl: a belgiumi ötödik helyét az utolsó előtti körben veszítette el technikai hiba miatt. Emellett hatalmas figura és a pályán mutatott akció, előzései sem voltak rosszak. Egy még versenyképesebb autóval simán harcolhatnak majd a dobogóért spanyol csapattársával, legkésőbb 2021-től. Norris hatalmas tehetség, a jövő egyik nagy világbajnoka lesz, ebben biztos vagyok.

Czuth Csaba: Lando Norris
A legjobb újoncnak Lando Norrist mondanám, remekül helytállt Sainz ellen, sőt az időmérőkön meg is verte. Albon többször is tört autót, Russell pedig hiába nagyon meggyőző a 21-0-val, a Williams mindenkitől fényévekre volt, így nehéz a többiekhez hasonlítani.

Csonka Nikolett: Lando Norris
Bizonyítani tudott rutinos csapattársa mellett, viszont a szezon végére egy kicsit elfogyott. Ugyan a technika ördöge többször is közbe szólt és pontokat vett el tőle, de valahogy nem éreztem a pályán benne azt a kezdeti ruganyosságot az év végén. Teljes szívvel nem tudtom azt mondani, hogy a legjobb újonc, ám konstansabb volt ,mint Albon. A brit-thai sokkal több egyéni hibát vétett, mint Norris.

Jámbor Máté: Lando Norris
Mivel Russell amolyan fekete ló, és nehéz értékelni, Albonnál meg torzítja a képet a csapatváltás.

Csatlós Martin: Lando Norris – Alexander Albon
Az év újonca címet nehéz odaadni bárkinek is ugyanis Albonról már kifejtettem a véleményem de Norris is hibátlan teljesítményt nyújtott egész évben ezért nálam ez a kérdés döntetlen. Russelt nehéz értékelni ugyanis a csapat gyenge teljesítménye ellenére sem tudott kiemelkedőt mutatni.

Gajáta Fanni: Lando Norris
Az év újonca nálam Norris, a fenti (Az év versenyzője) miért itt is él.

Az év pozitív meglepetése

Vámosi Péter
A Honda egyértelműen a lehetetlent hajtotta végre, sőt már bizonyos körülmények között ők a legjobbak. Landótól bevallom, azt vártam, hogy lesznek versenyek amelyeket elhülyéskedik, de végig konstans volt, és érett. Alex Albon is ugyanígy bizonyított, még ha ő a nagy igyekezetben olykor tört is, de legalább akkor, amikor nem tétre ment.

Tajthi Andrea
Bevallom, nem gondoltam, hogy Charles Leclerc ennyire jól és éretten tud majd menni a Ferrarinál, pláne az első ott töltött szezonjában, egy négyszeres világbajnok mellett. De rám cáfolt, így az ő teljesítményét sorolnám a pozitív meglepetéshez.

Hegedűs Dávid
Év pozitív meglepetése: Gasly dobogója, a csapatváltás után. Nagy reményekkel vágott neki a szezonnak, még Red Bullosként, ám hamar kiderült, hogy nem tudott megbirkózni a feladattal (vagy csak túl korán jött el ez a lehetőség a számára). Részben miatta nem volt esélye a Red Bullnak a konstruktőri második helyre, hiszen az autó erejéhez képest csekély pontot szerzett. Így nem volt meglepő a leváltása, ám amit utána nyújtott az annál inkább. Számos példa volt már arra, hogy egy ilyen eset után egy pilóta fejben teljesen szétesik, és a karriere gyakorlatilag tönkre megy. Gasly azonban hatalmas mentális erősségről tett tanúbizonyságot, hogy gyakorlatilag jobb eredményekre volt képes a Toro Rossoval mint a Red Bullal. Kvyatot simán túlnőtte, és a brazíliai második helye egy hatalmas lökést adhat neki. Ha a második féléves Gaslyt látjuk továbbra is, akkor szerintem lesz még neki visszaút a Red Bullhoz.

Boa Bence
Az évnek több pozitív meglepetése is volt, de egy kimagaslik mindegyik közül: Gasly dobogója a Toro Rossoval Brazíliában. Gasly számára az idei szezon olyan volt, mint amikor a vidámparkban hullámvasutazol. A Red Bullal nem volt képes felvenni a versenyt Verstappennel és még a középversenyzők is rendszeresen megelőzték őt. Amikor a Belga Nagydíjon visszakerült a Toro Rossohoz, mindenki azt hitte, hogy el fog tűnni a süllyesztőben. Azonban a francia ránk cáfolt és folyamatosan szerezte a jobbnál jobb helyezéseket és Kvyatot is magabiztosan verte meg versenyről-versenyre. Interlagosban pedig megszerezhette első dobogóját, feltéve ezzel az i re azt a bizonyos pontot és ezzel megmutatta Helmut Markonak, hogy igen is van benne potenciál. Igaz, kellett hozzá a káoszfutam, azonban ott kellett lenni és be kellett hozni azt az autót a második helyre. Ezzel a jó eredményével pedig teljes mértékben visszanyerte önbizalmát és 100%-os formában várhatja 2020-at.

Czuth Csaba
Pozitív meglepetés a McLaren best of the rest helye, a szezon előtt erre nem tudom, ki mert volna fogadni. Gasly dobogójában az a hihetetlen, hogy egy olyan gyomros után szerezte, mint amit a Toro Rossóhoz való lefokozásakor kapott. Nyilván kellett hozzá a káoszfutam, de a Kvyat elleni teljesítménye önmagáért beszél. Sainz dobogója is váratlanul ért, főleg, hogy a 20. helyről sikerült mindezt elérnie.

Csonka Nikolett
McLaren és Honda: A McLaren fejlődése és a best of the rest korona megszerzése egyértelműen pozitív. A top csapatok mögött rendre feltűntek, és igazán izgalmassá tették a középmezőnyt, bár a közvetítésből ezt többször is kihagyták. Jó tett nekik, hogy búcsút intettek a japánoknak, ahogy a Hondának is. A Honda és a Red Bull szépen muzsikál, a teljesítmény terén a motorgyártó nagyot lépett előre, megbízhatóbb lett a hajtáslánc, bár van még min csiszolni ezen a területen is . Az osztrák alakulattal megtalálták a közös hangot (még), és az idei évben megszerzett győzelmek bizonyítják érdemeiket.

Jámbor Máté
Giovinazzi feljavulása.”Újoncként” nem várná az ember, hogy felnő Räikkönen tapasztalatához. Még azért ez nem történt meg, jó úton halad.

Csatlós Martin
Az év meglepetése Leclerc magabiztos vezetése. Második éve a sportban és Ferraris pilótaként ilyen kevés tapasztalattal nehéz ilyen formát hozni. Főleg úgy hogy egy négyszeres világbajnok van a garázs túloldalán.

Gajáta Fanni
Az év meglepetése a Red Bull versengése és Leclerc első éve a Ferrarinál, illetve Vettel legyőzése.

Az év negatív meglepetése

Vámosi Péter
A Williams, a Renault és a Haas. A brit csapat már lassan arra is méltatlanná válik, hogy egyáltalán Forma-1-es csapatnak nevezzük, a franciák a gyári támogatás ellenére sehol sincsenek, Cyril gyakorlatilag megbukott. A kis amerikai csapat idén valamit nagyon benézett, az eddigi parádés szereplésük után, remélhetőleg, jövőre ők is, visszatalálnak a helyes útra, ahogy a másik két csapat is, de ott mindkét helyen a menedzsmentet is át kell szervezni.

Tajthi Andrea
Vettel hibái: Gyakorlatilag érthetetlen, hogy mi történik a német versenyzővel. Személy szerint úgy gondolom, hogy az elmúlt pár évben teljesen elvesztette régi önmagát. Nem a Ferrari az ő csapata, bármennyire is szeretné…
A Williams nagy csalódás, bár nem idén először. Teljesen méltatlan helyzetben vannak, és nem úgy néz ki, hogy ez belátható időn belül változni fog.

Hegedűs Dávid
Az év csalódása: a Haas szereplése. Mióta a Forma-1-ben vannak, stabil középcsapat voltak, akik néha-néha úgy tűntek, mintha el is tudnának lépni a középmezőnytől. Évről-évre fokozatosan lépdeltek előre, így az év elején joggal várták őket a negyedik helyre. A szezon közben azonban valami nagyon félrement, nem találták a fejlesztési irányokat, már-már amatőrnek és kissé megmosolyogtató döntésekre kényszerültek. Érthetetlen, hogy az alapból rutinos és elismert szakemberekkel felálló csapat, hogy tudhatott ennyire tévútra tévedni, főleg annak tükrében, hogy idénre nem is változtak drasztikusan a szabályok. Természetesen itt a versenyzők felelősségét sem elvitatni, hiszen ők is hozzájárultak a csalódást keltő kilencedik helyhez.

Boa Bence
Vállalok mindenféle negatív kommentet, de számomra a Ferrari és Vettel szereplése volt az év negatív csalódása. Minden évnek úgy vágnak neki, hogy megtörik a jeget és 2008 után újra bajnoki címet szereznek. Azonban, ami évek óta megy az olaszoknál, az maga a káosz: nem jelöltek ki első számú pilótát, rengeteg stratégiai hibát vétettek és alapjáraton egy rossz autót építettek az idei szezonra. És ez még nem minden, ugyanis Charles Leclerc már az első évében le tudta győzni Sebastian Vettelt, aki az idei szezonra se változott meg: kulcspillanatokban hibázott és kikapott a csapat újoncától, egy szóval, nem úgy versenyzett, mint egy négyszeres világbajnok. A legnagyobb blama a számukra pedig az, hogy 9 pole pozíciót szereztek és mindössze 3 versenyt nyertek meg. Szerintem ez mindent elárul a maranellóiak idei szezonjáról.

Czuth Csaba
Nagy csalódás Hülkenberg kispadra kényszerülése, most már minden bizonnyal örök ígéret marad, de azért egy Haas-nál még mindenképpen elfért volna. A Williams és a Renault szereplése is negatívum, a grove-iaknak valamit sürgősen ki kell találniuk, de a Renault-nak is blama, hogy a McLaren megverte őket a saját motorjukkal. Alighanem csapatszerkezeti átalakításra lenne szükség mindkét gárda esetében.

Csonka Nikolett
Az egész szezon: Sajnos már az első futam után tudni lehetett, hogy a Mercedest idén sem fogja senki legyőzni. Ugyan Bottas egy ideig tartotta magát, de Hamilton ellen nem volt elég most sem. A Ferrari úgy eltűnt, mint szürke szamár a ködben, holott a téli tesztek alatt még úgy nézett ki a dolog, idén is borsot törhetnek a regnáló bajnok orra alá. A Red Bull a Honda miatt pozitív meglepetés ugyan, de maga az osztrák alakulat csak későn kapta el a fonalat. A középcsapatok lemaradása tetemes, a Renault leígérte a csillagokat, ám végül sehol sem voltak, a Haas katasztrófa, az Alfa Romeo az évad felénél elfogyott a Williams meg lassan írhat egy tragikomédiát. A versenyzőket nézve, Bottas minden évben megígéri, hogy most majd lesz valami, egy darabig tartja is magát, majd végül kiszáll a versenyből. Vettel pörgései elkeserítőek. Számtalan oka lehet annak, hogy egy versenyző miért nem teljesít úgy ahogy azt elvárnák tőle, de a németnél úgy érzem, kialudt a láng, hiába állítja az ellenkezőjét, egy ideje már nem úgy harap, mint hajdanán. Ricciardotól többet vártam, bár őt a Renault teljesítménye, vagyis inkább annak hiánya fogta vissza. Ugyanakkor túl hosszú a versenynaptár, egy idő után vontatottá válik a szezon (főleg ha nincs igazán kihívója a bajnok aspiránsnak).

Jámbor Máté
A Haas mélyrepülése. Jó szezonjuk volt tavaly, nehéz lett volna túlszárnyalni, de hogy ennyire mélyen lesznek, arra talán senki sem számított. Remélem jövőre visszatalálnak a helyes útra. Azért egy versenyzőcsere rájuk fért volna 2020-ra.

Csatlós Martin
Az év csalódása számomra a Ferrari és Vettel. A csapat rengeteg taktikai hibát vétett mind az időmérőn mind a futamon. Volt egy világbajnok esélyes kocsijuk két kiváló pilótával mégis lemaradtak mint a borravaló. Vettel rengeteg hibát vétett a szezon során. Nagyon szétszórtnak tűnt egész évben. Nem volt kérdés az év vége fele hogy kifog kapni Leclerctől.

Gajáta Fanni
Vettel szörnyű volt (és valahol úgy érzem, Ecclestone-nak igaza lehet).

Az év versenye

Vámosi Péter
Nem lesz nagy meglepetés: a Brazil és Német mellett még az Osztrák Nagydíjat választottam. Utóbbi azért, mert mindig remek ott a hangulat, és mindig többet kap ott az ember nézőként is, mint egy átlag F1-es hétvégén. Elég csak akár a Legendák Parádéjára gondolni. A másik kettő meg azért, mert verseny volt, sok előzés, minden volt, amiről valójában szólnia kellene a Forma-1-nek…

Tajthi Andrea
Ez most igencsak szubjektív lesz: A winner nálam az Osztrák Nagydíj, egyrészt mert fantasztikus helyszín és A-tól Z-ig tudják, mi kell egy F1-es versenyhétvégére, másrészt mert az első futam volt a szezonban, ami némi változatosságot hozott.
Ezen kívül még a Brazil Nagydíjat nevezném meg, mert igen eseménydús volt, és elvett a futam sterilitásából az a tény, hogy már a csapatok/csapattagok is fáradtak voltak az év végén.
Harmadiknak a Belga Nagydíjat sorolnám, ami szintén tartogatott váratlan eseményt, és jó verseny volt, annak ellenére, hogy Hubert F2-es tragédiája beárnyékolta a hétvégét.

Hegedűs Dávid
Nem meglepő módon a brazil meg a német. Illetve a brit versenyt mondanám. Silverstone-ban olyan párharcokat, támadásokat és védekezéseket láthattunk a top versenyzők részéről (Verstappen, Leclerc, Hamilton, Bottas), amelyek oktatófilmbe valók. Itt kaptunk egy ízelőtőt abból, milyen lenne a Forma-1, ha mind három nagy csapat fej-fej mellett lenne.

Boa Bence
Az év versenye(i) a Brazil és a Német Nagydíj. A két káoszfutam és a két verseny, ahol középcsapatok is a dobogóra kerülhettek. Emellett a két verseny mellett a Brit Nagydíj volt még jó, ugyanis Leclerc és Vertstappen őrült csatát vívtak egymással. A következő generáció legjobb versenyzőinek meccsét láthattuk és biztos vagyok benne, hogy ők ketten nagy csatákat fognak majd vívni az elkövetkező szezonok során. +1 az Osztrák Nagydíj, ugyanis Verstappen egy borzalmas rajtot követően rágta át magát a mezőnyön és ellentmondást nem tűrően előzte meg Vettelt, Bottast és Leclerct.

Czuth Csaba
A Német és Brazil Nagydíjat nagyon nem kell magyarázni, én mellé még a brit futamon választanám. Számomra a Mercedesek, illetve Verstappen és Leclerc test-test elleni küzdelme az egyik legemlékezetesebb idénről.

Csonka Nikolett
Német Nagydíj, Osztrák Nagydíj és Kanadai Nagydíj: A Német Nagydíj toronymagasan az évad versenye, az eső egy olyan változót dobott az egyenletbe, ami izgalmassá tette a futamot. Minden volt azon a futamon, dráma, felemelkedés, kis csapatok sikere. Az Osztrák Nagydíjon tört meg a jég, akkor kezdett egy kicsit beindulni szezon. Verstappen és Leclerc csatáját jó volt nézni ,és igen lehet azon vitatkozni, hogy szabályos volt-e a holland manőverere, vagy sem, de kellett az az akció a Forma-1-be. A Kanadai Nagydíjat nem feltétlenül a verseny miatt emelném ide, hanem az azt követő momentumok miatt: Vettel táblacserélgetős mutatványa azt hiszem egy jó ideig az emlékezetünkben marad.

Jámbor Máté
Német Nagydíj, Brazil Nagydíj, gondolkozás nélkül, talán nem is kell megindokolni. A harmadik nehezebb eset, az Osztrák és a Magyar Nagydíj esélyes nálam, mert az utolsó körökig kiélezett volt a győzelemért folyó csata.

Csatlós Martin
Az év versenye szerintem a Német Nagydíj volt. Ez volt szerintem a szezon egyetlen olyan futama ahol még az utolsó körben sem lehettünk biztosak abban hogy ki fogja megnyerni a versenyt. Rengeteg fordulat volt a versenyben és maguk a csapatok sem tudták melyik lesz a helyes stratégia.

Gajáta Fanni
Az év versenye nekem a Német GP volt, meg a Magyar GP (mert kint voltam), a többit meg sokszor a) elaludtam vagy b) TV közelben sem voltam.

ÖSSZEGZÉS:

Az év versenyzője  Az év csapata
1 Carlos Sainz 33% 1 McLaren 55%
2 Lando Norris 22% 2 Red Bull 33%
3 Charles Leclerc 11% 3 Toro Rosso 11%
3 Lewis Hamilton 11%
3 Max Verstappen 11% Az év újonca
3 Alexander Albon 11% 1 Lando Norris 80%
2 Alexander Albon 20%
Az év pozitív meglepetése
1 Red Bull Honda 27% Az év csalódása
1 Charles Leclerc 27% 1 Sebastian Vettel 23%
2 McLaren 18% 2 Williams 18%
2 Pierre Gasly 18% 3 Ferrari 14%
3 Giovinazzi 10% 3 Haas 14%
3 Renault 14%
Az év versenye 4 Nico Hülkenberg menesztése 4%
1 Német Nagydíj 33% 4 Alfa Romeo 4%
2 Brazil Nagydíj 25% 4 Valtteri Bottas 4%
3 Osztrák Nagydíj 21% 4 Daniel Ricciardo 4%
4 Magyar Nagydíj 8%
5 Belga Nagydíj 4%
5 Brit Nagydíj 4%
5 Kanadai Nagydíj 4%