KezdőlapETRCFeltámadt Dinnyés László és a RÁBA S16 versenykamion is!

Feltámadt Dinnyés László és a RÁBA S16 versenykamion is!

-

30 évvel ezelőtt Dinnyés László a Hungarocamion színeiben a RÁBA S16-tal hatalmasat ment esőben. Miközben a sokkal erősebb versenytársak estek-keltek a nedves Hungaroringen, a kis magyar versenykamion pilótája, a sokkal gyengébb versenytechnikájával csodát művelt, és feljött pontszerző helyre, a mezőny végéről. A vállalat azonban 1989 után belátta, hogy lehetetlenül gyenge a D2156MTKLL motor, és végleg leállt a fejlesztés, így Dinnyés gyakorlatilag ülés nélkül maradt.

2017-ben azonban egy baráti beszélgetésből tettek lettek, és Polgáron a Csirketelepen a poraiból kezdett feltámadni egy ugyanolyan modell, mint amivel először bemutatkozott a magyar kamion a Hungaroringen, a kamion Európa-bajnokságon. Három teljesen különböző karakter: Béke Antal, – a kamion tulajdonosa, építője tesztpilótája, és a magyar munkás steampunk divatirányzat jeles képviselője, Dinnyés László, – a tettre kész Svédországból hazatérő 57 éves kicsit svédül is tudó magyar versenypilóta, valamint Vámosi Péter, – a magyar kamionsport híradás jelenkori megkerülhetetlen krónikása összeálltak, és belevágtak egy lehetetlen küldetésbe, amelynek a végcélja az, hogy a dolog ne érjen véget a bemutatózásnál, hanem BABA végül igazi versenykamionná cseperedjen, és 2019-ben felállhasson a rajtrácsra is a Hungaroringen.

A RÁBA leleplezésére 2018. június 16-án 10.00-kor került sor, a IV. Kamion EB és Fesztiválon. A Millennium Tower piros-fehér-zöld lépcsősora a Hungaroringen méltó háttere volt az eseménynek. A bemutatást követően az S16-os egyelőre a kamionkorzó keretein belül léphetett a pályára, de a legújabb magyar csapat mielőbb szeretne tovább lépni, és komoly versenycsapatként nevezni a jövőben egyre több helyszínen Magyarországon és nemzetközi porondon is.

Dinnyés László, a Hungarocamion csapat pilótája 1987 és 1989 között:

„Örülök annak, hogy újra versenypálya közelébe kerülhettem, és megdöbbent az, hogy a 30 évvel ezelőtti kiemelkedő Rábás teljesítményemre ennyien emlékeznek, és elismerik azt. A Racingline először ugyan fals információ alapján halálhíremet keltette, de ezt követően olyan pozitív vonzata lett a dolognak, ami abszolút a várakozásomon felüli eredménnyel bír. Jelenleg is aktív kamionos vagyok Svédországban, sőt oktató is. Péterrel aztán az első találkozásunkat követően felmerült az, hogy mi lenne, ha épülne újra egy RÁBA. YouTube-on találtunk végül rá Béke Tónira, aki hatalmas támogatója a magyar járműiparnak és egyben igazi sporttárs is. Az ő csirketelepi csodájának köszönhetően hiszünk abban, hogy meg tudjuk mozgatni a fuvaros társadalmat, és egy remek jövőnk lehet a versenyzés terén is. Ugyanakkor, amikor először megláttam Babát, nekem is előjöttek az akkori hungarocamionos emlékeim, és nagyon boldog vagyok, amiért régi kollégáim máris segítenek ebben a projektben, és biztatnak minket.”

Béke Antal, a polgári Csirketelep irányítója és a RÁBA S16 építője:

„Egyszerűen, csak szeretem azt, amit csinálok. Dinnyést a Vámosi másodszor is eltemette ugyan, de örülök neki, hogy mozgóképes állapotban van. Kellett azonban az ő boldogságukhoz egy RÁBA is, amit 4-5 hónapnyi rekord idő alatt, nulláról építettem újra a csapatommal, ami miatt hálás vagyok a családomnak is, hogy egyáltalán hagyták ezt. Az S16-os a jelenleg is érvényben lévő európa-bajnoki szabályrendszer szerint épül, de a majd 30 évvel ezelőtti stílus formajegyeit megtartva. A BABA még csak most teszi meg az első bizonytalan lépteit a Hungaroringen, de hamarosan találkozni lehet vele egy országos hegyi versenyen, ahol már megküldöm a kamionon kívül a 700 lóerős Ikarusnak is.”

Vámosi Péter, a Racingline.hu főszerkesztője, és a csapat menedzsere:

„Hatalmas megtiszteltetés nekem az, hogy két ilyen hungarikummal dolgozhatok együtt, mint a Dinnyés és a Béke Tóni, még ha nehéz is bírni velük. Abszolút van helye a magyar jármű történelemben a verseny RÁBA S16-osnak, egy igazi unikum, és utolsó csavarjáig magyar termék. Büszkék vagyunk arra, hogy 100%-ban magyar a csapat, szerelőktől kezdve a pilótáig. Célunk nem csak az, hogy méltó emléket állítsunk egy 30 évvel ezelőtti fantasztikus menetelésnek a Hungaroringen, hanem minél előbb felnőjön BABA ahhoz a feladathoz, hogy érdemben is felvegye a tempót nemzetközi mezőnyben is. Köszönettel tartozunk a Hungaroring vezetésének, amiért hittek bennünk, valamint Őry Tamásnak és a Truck Race Promotion lelkes munkatársainak. Jövőre már nem csak bemutatózni szeretnénk jönni Mogyoródra, hanem versenyezni.”