KezdőlapExtraKubica nem reménykedik nagy sikerben a Hungaroringen

Kubica nem reménykedik nagy sikerben a Hungaroringen

-

A szinte Lengyel-Magyar Nagydíjon egyértelmű 2019-ben, hogy a visszatért Robert Kubica a legnagyobb sztár. Tízezrek zarándokoltak hazájából ide Mogyoródra, hogy újra láthassák élőben is versenyezni a nemzeti hősüket, így adta magát a kérdés, hogy mégis mit vár magától a Hungaroringen a lengyel pilóta. Csapatának, a gyengélkedő Williamsnak egy hete az Alfa Romeók kizárását követően a jelenlegi állás szerint lett pontja is Kubicának köszönhetően. Robert azonban nem annyira optimista, hiába mondtuk neki, hogy komoly múlttal bír itt minálunk:

„Nos, úgy vélem, hogy Magyarországon sosem volt szerencsém. Nem nagyon emlékszem rá, hány pontot szereztem itt. Másrészt pedig pont erő terén nem állunk rosszul az autónkkal, köszönhetően a Mercedes erőforrásának, hiszen ez a legerősebb része az idei versenyautónknak. A pálya nagyon trükkös. Szerintem vannak olyan részek, ahol sok mechanikai és aerodinamikai tapadás szükséges, így ez nem az a típusú pálya, ahol közelebb kerülhetünk a többiekhez.”