Kicsit mintha skizofrénné válna ez a világ. Puffogtatunk elveket, erkölcsöket, olyan hangzatos szavakkal érvelünk, mint egyenjogúság, elfogadás, társadalmi érzékenység. Mindeközben pedig egyre kevésbé vagyunk egyenjogúak, és a legkevésbé sem vagyunk elfogadóak.

A női egyenjogúságnak és a “feminista elveknek” épp arról kellene szólniuk, hogy én döntöm el mi érdekel és akarok-e vele foglalkozni. Hogy a motorsportban versenyzőként, újságíróként, grid girl-ként, vagy épp egy csapat vendéglátó egységében ténykedve szeretnék-e részt venni. De ezen opciókból egyet most épp megszüntettek, az érintettek megkérdezése nélkül. Véleményem szerint, a modern feminista nézetek ezzel a lendülettel mehetnek is a süllyesztőbe…

Ugyanez a helyzet a grid girl-ök esetében is. Társadalmi normákra hivatkozva “száműzték” a rajtrácslányokat, azzal érvelve, hogy lealacsonyítja a nőket a tevékenységük, tárgyiasítják őket. Ők azonban nem érzik így, de akkor mi a gond ezzel? Ha volt/van olyan nő, aki kellemetlenül érzi magát azért, mert egy másik nő épp a rajtrácson áll csinos ruhában és fotózzák, annak valójában saját magával van baja, ellene pedig csak ő maga tehet.

A grid girl-ök jelen vannak a Forma-1-ben, gyakorlatilag attól fogva, hogy megjelent az autókon reklám, a szponzoráció. Ugyanannyira a részét képezik az F1-nek, mint az, hogy kockás zászlóval intik le a versenyt.

Akárhogy is, a lányok maguk döntöttek úgy, hogy szeretnének részt venni ebben.

De sokkal hitelesebb mindez, ha egy magyar rajtrácslány mesél arról, hogy milyen is ez a munka, és megcáfolja a sztereotípiákat.

“Már négy éve hostesskedtem, mikor 2016 májusában az egyik ismerősöm hívta fel a figyelmemet a “grid girl” lehetőségre.” – mesélte a 21 éves, Kristály Fanni. “Biztatott, hogy menjek el a castingra, mivel régóta érdekelt ez a világ, veszteni valóm pedig nem volt.”

Fanni kiváló lehetőségként tekintett erre a feladatra, hiszen ritkán kerülhet az ember ilyen nagyszabású eseményre, és mindjárt a rajtrácsra, neves versenyzők, illetve nagy márkák és cégek képviselői közé.

Nem lehet azonban akárki grid girl, és a tévhitekkel ellentétben az sem elég önmagában, ha valaki szép.

Kristály Fanni, grid girl
Fotó: Gál András

“A budapesti casting többfordulós volt. Első körben a lányokat a fotóik alapján hívták fel, vagy utasították el. 2016-ban például a barna haj is kritérium volt. A személyes castingon shortban, trikóban és magassarkúban kellett lennünk, hogy megnézzék, hogyan tudunk magassarkú cipőben közlekedni.”

Azt gondolná az ember, hogy a lányoknak semmi más dolguk nincs, mint álldogálni és mosolyogni, “nem kell ehhez ész”. Ez azonban nem így van.

“A sztereotípiákat, miszerint üresfejű lányok flangálnak a rajtrácson, megdöntötte az is, hogy a casting része volt egy szituációs feladat, beszélgetés, angol nyelven. Aki ezen a szűrőn is átment, annak nyílt lehetősége arra, hogy grid girl ruhában is megmutathassa magát. Miután ebben is láttak minket, mondták, hogy majd értesítenek a döntésükről.”

A jelentkező persze sok, de nem sokak felelnek meg minden elvárásnak, és itt már közel sem pusztán arról van szó, hogy valaki szép és csinos-e, vagy sem.

“Amikor én kerültem sorra, talán már a harmadik casting zajlott. Pedig legalább 30 lány jelen volt minden castingon.” – tette hozzá Fanni, akit Forma-1-en, WTCC-n, DTM-en, és Kamion Eb-n is láthattatok már a Hungaroringen.

“Sosem éreztem megalázónak ezt a munkát, épp ellenkezőleg. Nagy elismerés volt számomra, hogy ott lehettem. Sosem kaptunk olyan feladatot, ami nőként bármennyire is megalázó lett volna.”

Hogy a lányok mennyire szerves részét képezik az autósportnak, az is mutatja, hogy legalább annyira népszerűek a rajtrácson, mint a versenyzők, és velük is számos közös szelfi, fotó készül. De ez sem okoz kellemetlenséget, sőt.

“Úgy gondolom, ez is inkább elismerés, ha a vendégeknek szimpatikus a grid girl annyira, hogy egy fotót is készítsen vele.” – vélekedik Fanni. “Ez is csak azt bizonyítja, hogy a szórakoztatás, és élmény szempontjából van helyük a lányoknak a rácson!”

Vicces szituáció is előfordul olykor.

“Általában akkor fordul elő, ha valaki a párjával érkezett a rajtrácsra és a pár női tagja készítette a közös fotót. Aztán ezen mindig jókat nevetnek. De kellemetlen helyzetbe sosem kerültem, mindig tiszteltek a vendégek.”

Kristály Fanni, grid girl
Fotó: Gál András

De mégis mennyit kell a rajtrácson állni, ha esik, ha fúj? Hiszen a főfutamok mellett a legtöbb esetben betétfutamok is vannak.

“Ez versenyhétvégenként változik. Egyszerre általában 30 percet vagyunk kint. Ebből a nap folyamán 3-4 van. A Forma-1 esetében sokkal többet voltunk kint egyszerre. Váltottuk egymást, de volt olyan is, hogy kivétel nélkül minden alkalommal kint kellett lenni. De nem csak a rajtrácson vagyunk jelen. Autogram osztásokon, díjátadáson is jelen voltunk.”

Fanni azt is elmesélte, hogy ő mit szeret leginkább és legkevésbé ebben a munkában.

“Szeretek szerepelni, így a munkakör tekintetében mindent szerettem. Elismerő, mikor látom, hogy bárhova nézek, mindenhol fotósok próbálják elkapni a legjobb pillanatokat. Középpontban vagyunk, és szerintem ezt a legtöbb nő szereti, főleg ha látja, hogy pozitív a visszajelzés.”

“Természetesen vannak kellemetlen részei is a munkának, hiszen nem egyszerű magassarkúban a forró aszfalton állni, és mosolyogni, mikor úgy érzed, már alig állsz a lábadon. Illetve nagyon korán indultunk ki a Hungaroringre, és viszonylag későn végeztünk. De ez ennek a munkának a része, és ezzel mind tisztában voltunk, és vagyunk.”

A WEC már pár éve megvált a grid girl-öktől, míg a Formula E már gokartos gyerekeket “alkalmaz” a lányok helyett, a Forma-1-ben pedig volt egy kósza kísérlet arra is, hogy grid boyok, azaz rajtrácsfiúk álljanak az autók előtt.

” A rajtrácsfiúkat egyáltalán nem értem, hiszen az érdeklődők nagyobb része férfi. Másrészt szerintem az autók, a pilóták, a veszélyhelyzet amit magában rejt ez a sport, tökéletes kontrasztot alkot a dekoratív, mosolygós lányokkal. Szerintem a férfiak szívesebben néznek egy csinos nőt, mint egy helyes fiút. De ez természetesen saját vélemény. A gyerekek felé való közelítést támogatom, mindenképp nagy motiváció egy gyermeknek, ha a legjobbak között lehet. Rálátást nyerhetnek közelebbről, élményt adnak nekik. Sokkal inkább ez, mint a rajtrácsfiúk.”

Ráadás információként Fanni azt is elárulta, hogy a kedvenc versenyzője Lewis Hamilton. 🙂

A Liberty Media döntése, mi szerint már nincs szükség a rajtrácslányokra, világszerte nagy port kavart. Számos lány kifejezte nemtetszését, de Bernie Ecclestone és Niki Lauda is értetlenül áll az “ítélet” előtt (és még sokan mások).

 

Még több kapcsolódó cikk betöltése
Load More By Tajthi Andrea
Load More In Extra

Nézd meg ezt is

Brutál szoros befutó született Daytonában

Elképesztően szoros befutót hozott hétvégén a NASCAR Xfinity daytonai versenye. Tyler Redd…