KezdőlapFastest SlapA McLaren az Arrow SPM oldalán tér vissza az IndyCarba 2020-tól

A McLaren az Arrow SPM oldalán tér vissza az IndyCarba 2020-tól

-

A McLaren csatlakozik az NTT IndyCar Series-hez 2020-tól. A wokingi istálló az Arrow Schmidt Peterson Racing partnerei lesznek, a projektet pedig a korábbi Indy Car bajnok, Gil de Ferran vezeti majd.

A McLaren utoljára 1979-ben futottak teljes szezont még az Andretti Autosporttal. A két fél 2017-ben pedig szintén együttműködött Fernando Alonso Indy 500-as részvételekor. A wokingi alakulat az idei Indy 500-on is elindult, szintén a Chevrolet motorjait használva, azonban Alonso végül még a versenyen sem tudott elindulni, miután nem tudott bekerülni a leggyorsabb 33 versenyző közé.

Mivel a McLaren nem ápolt valami jó viszonyt a Hondával a Forma-1-es projektjük során, ezért az Arrow McLaren Racing SP a Chevrolet hajtásláncait fogja majd használni. Ez azonban az SPM Racingnek is nagy váltás lesz, ugyanis a 2010-es szezontól kezdődően ők csakis kizárólag a Honda erőforrásaival versenyeztek.

A McLaren bejelentése pedig a következőt tartalmazza: „Az Arrow SPM Racinggel fogunk együttműködni, ami azt jelenti, hogy az ő infrastruktúrájuk biztosítja majd a működésünket, amíg mi pedig a technikai dolgokban, a marketingben és a reklámozásban fogunk majd besegíteni. Az SPM Racing segítségével még a legjobb csapatokkal is felvehetjük majd a versenyt és akár még a bajnoki címért is küzdhetünk majd. A programunkat Gil de Ferran fogja majd vezetni. Egy külön csapat áll majd a rendelkezésére, ami teljes mértékben független a Forma-1-es csapattól.”

A wokingi istálló vezérigazgatója, Zak Brawn is nyilatkozott a bejelentést követően. „Az IndyCar mindig is része volt a McLarennek már a kezdetektől fogva. A sorozatba nem csak azért lépünk be, hogy tovább népszerűsítsük a márkát Észak-Amerikában ezen a kereskedelmi platformon keresztül, hanem azért, hogy a legjobb csapatokkal harcolhassunk a győzelemért.”

„Az együttműködés biztosítja a McLaren számára a stabil működést,” – véli Brown. „Hisszük, hogy majd kölcsönösen segíteni tudjuk majd egymást, hogy elérhessük a kitűzött céljainkat. Sam Schmidt és Ric Peterson egy sikeres vállalatot vezetnek, és már nagyon várjuk a közös munkát, hogy a csapatot egy új szintre emelhessük.”