Egy órás kvalifikáció és verseny vár a GT kategória királyaira, akik a Blancpain keretén belül először látogatnak el a Hungaroringre, ráadásul akár még a bajnoki címek sorsa is eldőlhet a jövő hét végén. A mezőny ezelőtt Spa-ban volt, bár ott 24 órán keresztül gyűrték egymást a srácok.

Jelenleg az egész mezőny Rob Bellt és Alvaro Parentét üldözi, ők mindketten folyamatosan pontszerzők, vagy nyernek, a Garage 59 által felkészített McLaren 650S-sel. És akkor most két versenyzői vélemény.

- Hirdetés -

Alexander Sims (BMW M6 GTR): “Nagyon elégedett vagyok, hogy egy olyan neves versenyt nyerhettem, mint az volt most Spaban, ez igazán különleges, és nem számítottunk rá. Ennek ellenére nem változik a BMW hozzáállása a szezon hátralévő részét illetően. Minden versenynek úgy indulunk neki, hogy lesz ami lesz. ás próbálunk annyi pontot szerezni, amennyit csak az autóval az adott pályán bírunk. Nem vagyok benne biztos, hogy az M6-osnak feküdni fog a Hungaroring, mivel leginkább olyan kanyarokkal tűzdelt, pályák a jók nekünk, ami amit negyedik-ötödik fokozatban teljesíthető, ott azonban nem sok ilyen van. Ugyanezt gondoltuk mondjuk a Nürburgringre is nem is annyira rég, aztán mégis kétszer is a top 10-be értünk. Egy hasonló eredménnyel Magyarországon is elégedettek lennénk.”

Giacomo Piccini (Ferrari 488 GT3): “Sosem tudhatjuk, hogy mi történik a motorsportban, de ennek ellenére megcélozzuk már Magyarországon a Pro-Am kategória bajnoki címét. Sokkal könnyebb is lenne a helyzetünk, ha már ez a zsebünkben lenne, és úgy mehetnénk majd a szezonzáróra Barcelonába. Szerintem a Ferrari versenyképes lehet ott, és a célunk a győzelem. Michael és én is szeretem a kocsit is és a csapatot és ezért is voltunk végig versenyképesek és gyorsak a szezon alatt. Ráadásul a Hungaroring az egyik kedvenc pályám, kanyargós és technikás, és nehéz rajta előzni is. Az időmérő edzés tehát kiemelkedően fontos lesz, és jó is lesz akár, ha más kategóriák autói is közénk keveredhetnek a közvetlen riválisaink elé.”

Íme ( http://vmail.vertouk.net/userfiles/sro/file/Blancpain%20GT%20Series%202016/Hungaroring/2016%20BPGT%20Sprint%20Budapest%20Provisional%20Entry%20List%2017%20aout(1).pdf� ) a hivatalos rajtlista, ahol akér olyan Forma-1-ben is járt emberekkel találkozhatunk majd, mint Will Stevens, Andy Soucek vagy Robin Frijns.