KezdőlapFastest SlapKoronavírus - A hazai autósportban elsősorban halasztásokra készülnek

Koronavírus – A hazai autósportban elsősorban halasztásokra készülnek

-

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) a hazai és a hazai rendezésű nemzetközi események tekintetében is elsősorban halasztásra és nem törlésre készül a koronavírus-járvány miatt Oláh Gyárfás elnök szerint.

A sportvezető az M4 Sport Sporthíradó című műsorának csütörtöki adásában azt mondta, az országos ralibajnokság szerdán lemondott nyitóversenyét, a március végére tervezett Eger-ralit szeretnék az év második felében pótolni.

„A világban, Európában és Magyarországon kialakult jelenlegi helyzetben alkalmazkodnunk kell a hatóságok iránymutatásaihoz, de bízunk abban, hogy akár már április végétől, vagy május elejétől lesz lehetőségünk versenyeket rendezni” – mondta Oláh Gyárfás. Hozzátette, a rali Európa-bajnokság (ERC) Azori-szigetekre tervezett idei első versenyét szintén elhalasztják, és a jelenlegi állás szerint az ERC szezonja május elején, a Kanári-szigeteken kezdődik.

„A nemzetközi sorozatoknál még több szempontot kell figyelembe venni, a résztvevő csapatoknak, versenyzőknek ugyanis utazniuk is kell a helyszínre, ami tovább bonyolítja a helyzetet” – nyilatkozta Oláh Gyárfás.

A sportvezető arról is beszélt, hogy a túraautó-világkupa és a gyorsasági kamion Európa-bajnokság április végére, a Hungaroringre tervezett közös szezonnyitó versenyhétvégéjét szintén halasztani kell, mivel már a résztvevők száma meghaladja az 500 főt, amelyben a magyar kormány maximalizálta a megrendezhető szabadtéri rendezvények létszámát.

„Az esemény új időpontjának a keresése folyamatban van, de ebben, illetve a legtöbb esetben is számos körülményt kell figyelembe vennünk, ezért a versenynaptár újraszervezése nagy kihívás lesz” – mondta Oláh Gyárfás.

Turán Frigyes Európa-bajnoki futamgyőztes raliversenyző azt mondta, „elfogadják és megértik” a halasztást, mert most „egyértelmű, hogy a biztonság és az emberek egészsége a legfontosabb”.

„Nagyon készültünk az idénynyitó egri versenyre, de bele kell nyugodnunk a rendkívüli körülményekbe. Bízunk abban, hogy minél hamarabb lecsendesedik a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet, és egy későbbi időpontban sikerül pótolni az Eger-ralit, ahogyan ez a nívós verseny megérdemli” – mondta az MTI-nek a Shell Helix Ultra csapatának pilótája.