KezdőlapFastest SlapSenki nem ért célba a maláj F4-es futamon

Senki nem ért célba a maláj F4-es futamon

-

A Délkelet-Ázsiai F4-es Bajnokság szombati maláj fordulójában egyetlen versenyző sem tudta befejezni a futamot.

Az F1-es Maláj Nagydíj egyik betétfutamának számító F4-es sorozat időtervében jelentős változásokat kellett eszközölni, miután a pálya egyik felszakadt csatornafedele miatt javítási munkálatok zajlottak az F1-es második szabadedzés után. Ennek következményeképp az eredetileg két külön napra tervezett két F4-es versenyt kis túlzással rögtön egymás után bonyolították le szombat reggel.

Az első futam érdektelenre sikeredett, a második futam azonban a közelmúlt egyik legfurcsább eredményét hozta, a verseny vége felé ugyanis a résztvevő kilenc autó mindegyikéből elkezdett kifogyni a benzin. Először az első futamon diadalmaskodó Daniel Caónak kellett félrehúzódnia három másik társával egyetemben a nyolckörös verseny hatodik körében, nemsokára pedig további három autó csatlakozott hozzájuk. A versenyszervezőknek a pálya különböző veszélyes pontjain elszórtan leálló autók miatt be kellett küldeniük a safety cart, amely az egyedül állva maradt Kane Shepherdet vezette fel – egészen az utolsó kör második kanyarjáig, amikor Shepherd autójából is kifogyott a szusz, a safety carnak így egyedül kellett befejeznie a futamot. A végeredményt elsőre a hetedik kör állása alapján hirdették ki, amikor már Shepherd állt az élen, a felülírt és hivatalos verzió szerint viszont Danial Frost a győztes.

A csoportos kiesést minden valószínűség szerint a csapatok félreszámolása okozta, akik nem voltak hozzászokva ahhoz, hogy a két versenyt ilyen kis időkülönbséggel rendezik meg és nem tudták megfelelően kiszámolni a két verseny teljesítéséhez szükséges benzinmennyiséget. A szervezőbizottság nevében Peter Thompson bocsánatot kért a nézőktől és pilótáktól egyaránt.

„Őszintén bocsánatot kérek a harmadik verseny végeredményéért” – nyilatkozta Thompson. „Mivel a második és a harmadik futamot egymás után rendeztük meg, a két esemény között nem volt lehetőség az újratankolásra, így két futamra való üzemanyagot kellett az autókba töltenünk. A szükséges mennyiséget azonban rosszul számoltuk ki; tekintve, hogy a rajtrácson csak egyetlen csapat van, a hiba sajnos minden pilótát egyformán érintett.”