KezdőlapFastest SlapTitánból készült elemet tesztel "a Halo helyett" az IndyCar

Titánból készült elemet tesztel „a Halo helyett” az IndyCar

-

Az IndyCar bejelentette, hogy újfajta pilótafülke-védelmet tervez bemutatni.

Április 24-én minden autó részt vesz majd egy nyílt teszten az Indianapolis Motor Speedway-en, és mindegyikük egy titánból készült elemet tesztel majd, mely az AFP (Advanced Frontal Protection ~ fejlett elülső védelem) névre hallgat és a Dallara készíti.

Az AFP, mely kicsit több, mint 3 hüvelyk (7.62 cm) magas és átlagosan háromnegyed hüvelyk (~2cm) széles, úgy lett kialakítva, hogy távol tartsa a törmelékeket a versenyzőktől.

Az AFP különféle verzióit már 2012 óta tesztelik pályán és szimulátoron is.

Halo-szerű elemet is fontolóra vettek korábban, de az nem igazán volt ráilleszthető a jelenlegi IndyCar autókra.

Az IndyCar komoly teszteket végzett a windscreen, azaz „szélvédő” kapcsán a PPG Aerospace-szel. Az elemet még pályán is tesztelték 2018-ban. Ugyan nem érkezett rá panasz, még dolgozniuk kell rajta, mielőtt bevezethető lenne.