KezdőlapFastest SlapTony Kanaan visszaszólt Hamiltonnak

Tony Kanaan visszaszólt Hamiltonnak

-

Lewis Hamilton korábban megjegyezte, hogy véleménye szerint az, hogy Fernando Alonso újoncként az ötödik helyre tudott kvalifikálni az Indy500-on, olyan versenyzők között, akik egész szezonban az IndyCarban versenyeznek, azt jelzi, hogy nem túl erős a széria. A verseny után erre az IndyCar bajnok és korábbi Indy 500 győztes, Tony Kanaan reagált.

„Mit is mondhatnék? A srác (Hamilton) egy két autós bajnokságban versenyzett tavaly, és második lett.” – utalt Kanaan arra, hogy gyakorlatilag csak a két Mercedes volt versenyben tavaly.

„Megtisztelő, hogy Fernando itt volt. Ő nagyon alázatos, nem úgy, mint pár kollégája, akik megjegyzéseket tettek rá az elmúlt hónapban.”