KezdőlapFastest SlapAz Ab megsemmisítette egy versenypályákra vonatkozó zajvédelmi rendelet több részét

Az Ab megsemmisítette egy versenypályákra vonatkozó zajvédelmi rendelet több részét

-

Az Alkotmánybíróság (Ab) az egészséges környezethez való jog megsértése miatt megsemmisített egy autóverseny-pályákra vonatkozó, a zajterhelés aránytalan növelését megengedő szabályozást csütörtökön közzétett határozatával.

Zajterhelés miatt rendes bíróság előtt indítottak pert a Mogyoródon nemzetközi – többek között a Formula-1 Magyar Nagydíjnak is otthont adó – versenypályát üzemeltető állami tulajdonú gazdasági társaság ellen. Az eljáró bíró az Ab-hez fordult a módosított zajvédelmi rendelet alkotmányossági vizsgálata érdekében, ugyanis a módosítás nyomán a zajterhelési határérték lényegesen emelkedett.

Az Ab normakontroll hatáskörében eljárva vizsgálta a zajvédelmi szabályok alkotmányosságát és rámutatott arra: az alaptörvény szerint az egészséges környezethez való jog részét képezi, hogy a környezetvédelem egyszer már elért védelmi szintje ne csökkenjen. A támadott szabályozás azonban e téren összességében visszalépést jelent, ugyanis a zajkibocsátóra vonatkozó szigorúbb előírásokkal együtt sem ellentételezi megfelelően a lényegesen magasabb zajszint lehetőségét. Különösen nem ellensúlyozza a felmentéssel érintett napokra vonatkozó emelt értékeket, amelyek jóval magasabbak, mint az általános szabályok, és amelyek megszakítás nélkül akár 40 napig is tarthatnak.

Az Alkotmánybíróság kitért arra is, hogy bár a nemzetközi versenypálya működése kedvezően hat a turizmusra, az autósportra, Magyarország hazai és nemzetközi megítélésére, és hasznos nemzetgazdasági hozadéka például az adóbevételek növekedése, így tehát a működése közérdek, még erre hivatkozással sem igazolható a már elért védelmi szintről történő visszalépés, jelen esetben az, hogy a rendelet módosításával a környező települések lakosságának nagyobb zajterhelést kell elviselnie a korábbiakhoz képest.

Az Ab vizsgálta azt is, hogy a versenypálya működtetésével összefüggő vállalkozáshoz való alapjoggal igazolható-e a védelmi szint csökkentése. A testület szerint bár ebben az összefüggésben szükséges lehet a visszalépés, hiszen a versenyek rendszerint magas zajkibocsátással járnak, jelen esetben nem arányos. A jogalkotó ugyanis nem a cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközök közül választott, hanem egy azokon aránytalanul túlterjeszkedő megoldást intézményesített. A nemzetközi versenypálya működtetése nem követeli meg, hogy az év minden napján az 50 decibeles általános határértéknél 5 decibellel magasabb, a felmentési időszakban pedig akár 40 napon keresztül folyamatosan jóval magasabb – 65-70 decibel – lehessen a zajkibocsátás.

Mindezek alapján az Ab 2018. december 31-i hatállyal megsemmisítette a nemzetközi licenccel rendelkező versenypályáktól származó zajra vonatkozó speciális szabályokat, az erre vonatkozó miniszteri rendelet egyes rendelkezéseit.

Ugyanakkor leszögezte: az érintett versenypályák a mindenkor hatályos jogi szabályozás keretei között ezután is működtethetők, az alkotmánybírósági határozatból nem következik funkcionalitásuk elvesztése.

A döntéshez a 15 tagú testületből különvéleményt fűzött Juhász Imre, Szívós Mária, Dienes-Oehm Egon és Varga Zs. András alkotmánybíró.

A határozat teljes szövege és adatlapja az Ab honlapján megtekinthető.