KezdőlapFormula 12021-es tesztautót szeretne a Pirelli

2021-es tesztautót szeretne a Pirelli

-

A Pirelli korábban már megerősítette, hogy szerződést hosszabbítottak a száguldó cirkusz vezetésével, melynek értelmében 2023-ig biztosan ők látják el gumiabroncsokkal a Forma-1 mezőnyét.

2021-től a Pirelli szempontjából is nagy szabályváltozások érkeznek, a jelenlegi 13 colos helyett 18 colos gumikat kell gyártaniuk.

„Az egyik legnagyobb probléma jelen pillanatban, hogy megfelelő tesztautót találjunk” – mondta Mario Isola, a Pirelli motorsportért felelős vezetője.

„Az alap egy 2018-as autó lenne, módosított felfüggesztéssel és aerodinamikával, ami mérvadó adatokat szolgáltatna a 2021-es szabályok szempontjából.”

„Azonban a 2021-es szabályok még nem lettek fixálva, így a csapatok sem tudják pontosan, hogy mire számítsanak”

Mindezek ellenére Isola eltökélt a kérdéskört illetően, miszerint már az idén, szeptember környékén pályára viszik a 18 colos gumikat.