KezdőlapFormula 1A Forma-1 nem fog megválni a pénteki szabadedzéstől

A Forma-1 nem fog megválni a pénteki szabadedzéstől

-

Folynak a tárgyalások a Concorde egyezmény 2021-es megújítása kapcsán, folyamatosak felröppennek pletykák, hogy milyen változtatásokat terveznek. Az egyik ilyen feltevés az, hogy változtatnának a versenyhétvégék menetén, a pontrendszeren és a korlátoznák a mérnökök munkaidejét. Így aztán az is szóba került, hogy dobni kellene a pénteki szabadedzéseket.

Francois Dumontier, a Kanadai Nagydíj főnöke azonban úgy véli, hogy ez utóbbira nem fog sor kerülni, egyúttal azt is cáfolja, hogy „háború” lenne a versenyek promóterei és a Liberty Media között.

„Ezt kiemelte a sajtó, de amit mi (promóterek) tettünk, azok inkább javaslatok, semmint átalakulás igénylése.” – mondta Dumontier.

A pénteki szabadedzésekről pedig a következőképp vélekedik.

„Az ötlet adott, beszélgetünk róla, de a határidők túl rövidek ahhoz, hogy meg is valósuljon.” – mondta a La Presse Canadienne-nek. „Azt tudom mondani, hogy két héttel ezelőtt, Londonban, ez nem került szóba.”

Véleménye szerint nagyobb a valószínűsége a pontrendszer megváltoztatásának.