A Formula 2-ben is szereplő Guanyu Zhou lesz 2020-ban a Reanult istálló hivatalos tesztpilótája. A 20 éves pilóta tavaly óta tartozik a franciák kötelékébe, ahol fejlesztő pilóta volt.

Zhou tavaly eredményes szezont futott a Formula 2-ben, ahol elnyerte az Anthoine Hubert-díjat, vagyis a legjobb újoncnak járó elismerést. Idén is marad a sorozatban, az UNI Virtuosi versenyzőjeként.

„Nagyon várom már, hogy a csapat tesztpilótája lehessek, ez egy feljebb lépés a fejlesztő pilótai szerepkörből, amiként tavaly tevékenykedtem és rengeteget szimulátoroztam. A csapat elégedett a fejlődésemmel, rengeteg bizalmat kapok tőlük és én is bízom bennük, így ez egy remek kapcsolat.” – fogalmazott Zhou.

„Idén egy még jobb lehetőséget kapok, ami azt jelenti, hogy keményebben kell dolgoznom, mint korábban. A lehető legtöbb információt akarom szerezni a Forma-1-es autóról, ugyanakkor azokon a területeken szeretnék fejlődni, ahol a csapatnak szüksége van rám.” – tette hozzá.