A Mercedes elismeri, hogy kockázatot is vállal azzal, hogy 2021-től motort szállít majd a McLarennek, könnyen meglehet ugyanis, hogy ezzel egy új, erős ellenfelet szereznek maguknak.

2014 után szakított egymással a Mercedes és a McLaren, azóta pedig a német csillagos márka sikert sikerre halmoz. Kérdés, hogy a motornak köszönhetően mennyit tud majd ebből elhappolni a McLaren.

- Hirdetés -

“Új éra kezdődik 2021-ben, több versennyel, és mi úgy hisszük, hogy az erőforrás tekintetében sokat kell majd tanulnunk, mivel több versenyképes ügyfelünk lesz.” – mondta a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff. “Mi erősnek ítéljük a McLarent. A lépés pedig, amit Zak (Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója) és Andreas (Seidl, a McLaren csapatfőnöke) indítványozott, nagyon ígéretesnek tűnik.”

“Előnye több van, mint amennyi a potenciális hátránya annak, hogy számunkra a McLaren erős versenytárs lesz a jövőben.”

“Arra jutottunk, hogy előny, ha több erőforrásunk van itt (használatban csapatoknál).” – magyarázta Wolff. “Talán felmerül némi logisztikai kérdés, mivel mindenkit adott időben kell ellátnunk, de több előnye lesz az idő előrehaladtával.”

“Van anyagi előnye is, ez a pénzáramlás kérdésköre, és ez hasznos lesz az erőforrás oldalon.”

“Összességében sok előnye van. Egy kockázat van csak: ha a McLaten jó munkát végez, keményen nyomják majd és talán mérce is lehetnek számunkra abban, ha ‘ugyanaz az erőforrásuk, srácok nem végeztek elég jó munkát‘.”

“De azzal, ahol most tartunk, hét éve a hibrid érában, készen állunk erre a lépésre.”