A Mercedes elutasítja azon vádakat, mely szerint ők behoznák a politikát a királykategóriába. Azt követően kénytelen tiltakozni a domináns bajnokcsapat, hogy az FIA vizsgálódni kezdett, Hamilton vajon megszegte-e a sportkódexet azzal, hogy politikai üzenet volt olvasható a pólóján Mugellóban. Eddig a hatszoros világbajnok “Black Lives Matter” üzenettel a pólóján térdelt a versenyek előtt, de a Toszkán Nagydíj előtt változtatott.

Ezúttal Hamiltonon egy olyan póló volt, amellyel amerikai tisztviselőknek üzent, mely szerint: “Tartóztassák le a rendőröket, akik megölték Breonna Taylort”. Ezzel egy rendkívül vitatott márciusi rendőri lövöldözésre utalt. Az FIA egyik szóvivője is megerősítette, hogy vizsgálódnak a Hamilton által hordott póló miatt, amely látható volt a dobogón és a verseny utáni interjúk alatt is, és most mérlegelik ennek a súlyát.

A Mercedes mindenesetre kiállt a 35 éves pilótája mellett, aki a következő versenyen beérheti Michael Schumacher 91 futamgyőzelmes rekordját. Egy Twitter felhasználó kérte a Mercedest és Hamiltont is, hogy ne politizáljanak a Forma-1-ben. Válaszoltak is neki a hivatalos Twitter csatorna nevében, mely szerint:

“Nem viszünk politikát az F1-be. Mi a sokszínűségért és az integrációért versenyzünk 2020-ban. Ezek olyan emberi jogi kérdések, amelyeket megpróbálunk kiemelni és tudatosítani. Ez azért nagy különbség.”

Egy meg nem nevezett Forma-1-es csapatfőnök a Sport1-nek adott nyilatkozata szerint nem szankcionálják majd Hamiltont a pólója miatt:

“Nem szankcionálhatják Lewist egy olyan akciója miatt, amelyet az egész világon támogatnak. Biztos vagyok benne, hogy a Mercedes is ezt így gondolja.”