KezdőlapFormula 1A sokat kritizált Grosjeant riporter felesége biztatja

A sokat kritizált Grosjeant riporter felesége biztatja

-

Romain Grosjean arról számolt be, hogy riporter felesége, Marion bátorítja őt, mikor negatív a megítélése a Forma-1-ben.

A Haas francia versenyzője sok kritikát kapott már az évek során hibáéiért és baleseteiért. Olyannyira rajtaragadt ez, hogy olyankor is kritizálják, mikor nem ő okoz galibát a pályán.

„Sokkal könnyebb Romain Grosjean-t hibáztatni, mint Lewis Hamiltont, aki minden versenyt megnyer.” – mondta a francia versenyző az Auto Hebdonak. „A Forma-1-ben egy hős vagy, ha minden lépésed jól jön ki, és semmi vagy, ha a dolgok rosszra fordulnak.”

Grosjean szerint erre jó példa az a 2018-as bakui eset, mikor azért volt fura balesete a biztonsági autós fázis alatt, mert véletlenül megnyomott egy gombot a kormányon.

„A jövőben már csak annyit fogok erre mondani: ‘Az én hibám volt. Köszönöm, viszlát.'” – mondta. ” különben unalmassá válik és az újságíróknak nem lesz miről beszélniük.”

„A feleségem ezt tökéletesen megérti. Azt szokta nekem mondani: ‘Legalább nyomot hagysz a Forma-1-ben. Senki nem mondhatja majd, hogy nem csináltál semmit.'”

„Az édesapám gyakran nézi, hogy miket írnak a közösségi médiában, és ez egy kicsit bántja őt. De már 164 versenyen indultam a Forma-1-ben és itt vagyok tíz éve.”