back to top
KezdőlapFormula 1A versenybírák nem lettek engedékenyebbek

A versenybírák nem lettek engedékenyebbek

-

A Red Bull Ringen, majd Silverstone-ban is büntetés nélkül hagytak a versenybírák egy-egy kerék a kerék elleni csatát. Ennek persze a közönség örül, s talán maguk a versenyzők is. Többen is hangoztatták, hogy úgy fest, a versenyfelügyelők belátták, hogy nem kell mindent büntetni, mert azzal megölik a versenyt.

Michael Masi versenyigazgató azonban azt állítja, hogy semmilyen változás nem történt abban, hogy miként ítélik meg a bírák ezeket a szituációkat.

„A ‘hagyjuk őket versenyezni’ filozófia az egész évre igaz.” – mondta Masi. „Amit láttunk, az a pálya természetének és milyenségének köszönhető, igen, volt pár kerék a kerék elleni akció. De a helyzet ugyanaz, mint korábban, és ugyanúgy lett elbírálva is. A helyszín jellege miatt tűnhetett úgy, hogy most jobban hagyjuk őket versenyezni. De nem, mivel eddig is így volt, mindig ugyanolyan módon hozunk ítéletet az év során.”

Így aztán cáfolták Leclerc-et is, aki azt nyilatkozta, hogy Ausztriában döbbent rá, hogy szabad keményebben versenyezni, ezért Silverstone-ban ő is jobban odatette magát.