A Formula E vezére, Alejandro Agag úgy véli, hogy valamiféle együttműködés a jövőben lehet az elektromos szériája és a Forma-1 között. A királykategória korábbi ura, Bernie Ecclestone már figyelmeztetett, hogy a városokra koncentráló Formula E komoly veszélyt jelenthet a Forma-1-nek. A Blicknek Bernie ezt mondta ugyanis:

“Ha az eszemre hallgatnék és nem a szívemre, akkor a Formula E-t választanám. Jobban ki lehet bontani ott a dolgokat, és több a kereskedelmi lehetőség is.”

- Hirdetés -

Agag, aki alapítója is egyben a Formula E-nek, elárulta, hogy a 88 éves üzletemberrel beszélt is egy nappal a kijelentései után:

“Szerintem nem kell aggódnia a száguldó cirkusznak a Formula E miatt. Soha nem is lesz közöttünk harc, hiszen akár kompatibilisek is lehetünk. Akár egy együttműködésbe is kezdhetnénk a jövőben, miért is ne?”

Jerome d’Ambrosio korábban versenyzett a Forma-1-ben is, és most vezeti a Formula E-t. Véleménye szerint egy ponton akár a Ferrari is elgondolkodhat azon, hogy beszáll:

“Szerintem 10-15-20 év, és az összes autó elektromos lesz.”

Agag azonban lehűtötte a kedélyeket azon tekintetben, hogy a Ferrari hamarosan jönne a Formula E-be:

“Meghívtam őket, de eddig nem jött felőlük még csak hír se. Még csak azt se hallottam, hogy ez érdekelné őket.”

Max Verstappen, a Red Bull versenyzőjeként reméli, hogy kitart egy ideig az elektromotorokkal szemben. Amikor megkérdezték tőle, hogy szerinte a 2000. nagydíj hogy nézne majd ki, így válaszolt a holland pilóta:

“Remélhetőleg nem lesz elektromos.”