KezdőlapFormula 1Mégsem lesz futurisztikus kinézetük a 2021-es autóknak

Mégsem lesz futurisztikus kinézetük a 2021-es autóknak

-

Az F1-es csapatok aggódnak, amiért a 2021-es szabályok tisztázását az év végéig eltolták, így kevesebb idejük lesz megalkotni 2021-es autójukat, noha előzetes terveket már közöltek.

„Úgy néz ki (a Liberty tervei alapján egy fiktív 2021-es F1-es autó), mint egy nagyobb IndyCar autó.” – mondta egy meg nem nevezett forrás az Auto Motor und Sportnak.

„Nem tudom elképzelni, hogy ez bejönne a 20-25 éves generációnak. Az eredeti, futurisztikus megközelítés eltűnt. A számítógépes játékokban jobban néznek ki az autók, mint a valóságban.”

Nem csak az autók kinézete miatt aggódnak azonban. A 2021-es autók nehezebbek is lesznek, a váltó megoldást pedig öt évre befagyasztják majd, vagyis nem lehet majd alakítani rajta.

„Mit csináljunk akkor a váltón dolgozó embereinkkel?” – tette fel a kérdést egy másik forrás. „Nem válhatunk meg tőlük, hiszen öt éven belül újra szükségünk lesz rájuk.”

Egyen elemek bevezetését is tervezik, mellyel sokak szerint megölik a Forma-1-et.

Az F1 vezérigazgatója, Chase Carey azonban kiáll a tervek mellett.

„Ez arról szól, hogy javuljanak a versenyek, és potenciális új csapatokat hozzunk a Forma-1-be.” – mondta Carey a Servus TV-nek.