KezdőlapFormula 1Albon felvenné a kesztyűt Verstappennel 2020-ban

Albon felvenné a kesztyűt Verstappennel 2020-ban

-

Alex Albon kijelentette, hogy idővel nagyon szívesen megfuttatná a pénzéért Max Verstappent a Red Bullnál. Az energiaitalos csapat elégedett az Angliában született thai újonccal, mióta lecserélték rá az alulteljesítő Pierre Gasly-t az év közepén. Albon ugyanakkor elismerte, hogy egyelőre nem tudja hozni Verstappen sebességét ugyanazzal az autóval. A Marcának nyilatkozott:

„Még mindig találok olyan területeit az autónak, amelyeken dolgoznom kell, mint olyanokkal, amelyeket már megszoktam. Meg kell találnom azon egyensúlyt, ahol megvan a bizodalmam az autóban, ugyanakkor azt is érzem, hogy igazán kihasználom a képességeit.”

A paddockban az a nézet tartja magát, hogy a 2019-es Toro Rosso könnyebben vezethető, mint a Red Bull autója. Albon azonban eltökélt, és meg akarja mutatni, hogy mire képes az anyacsapatban:

„Tudom, hogy ennek idő kell, de ezért is várom a szezon utáni teszteket Abu Dhabiban, illetve a téli felkészülési időszakot. Nem könnyű mindig nagy változtatásokat véghez vinni az autón egy versenyhétvégén, mert nagyon kevés az időnk a kísérletezésre. Azt gondolom, eddig elfogadhatóan dolgoztam, de amint elkezdhetem tényleg nyomni az autónak, akkor fogom csak igazán jól érezni magamat. Akkor jobb lesz majd a köridőm is.”