Ugyan már csak hét futam van hátra a Forma-1-es karrierjéből, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso szeretné legalább meglátni a kockás zászlót az utolsó versenyein.

A McLaren pilótája a nyári szünet utáni két verseny egyikét sem tudta befejezni. Ezen kívül még idő előtt kiállni kényszerült Kanadában és Monacóban, illetve Franciaországban és Németországban pedig a versenyek legvégén lépett fel nála technikai probléma.

- Hirdetés -

Amikor viszont célba ért, akkor eddig idén minden alkalommal a pontszerzők között végzett, még akkor is amikor nem szerepelt jól az időmérőn.

Alonso is elismerte, hogy elég komolyan szenvedtek az elmúlt két versenyhétvégén.

„Reméljük, hogy a kiesések helyett már pontok fognak jönni, a pozitív oldal viszont az, hogy sikerült egy kis tempót találnunk a vasárnapi monzai versenyen. A legfontosabb dolog számunkra az, hogy a megbízhatóságra koncentráljunk, különösen azért, mert a Marina Bay pálya jobban fekszik az autónknak. Maximalizálni kell a teljesítményünket. A pontszerzés a cél.” – jelentette ki a spanyol.

„A középmezőny egyre versenyképesebb, ahogy haladunk előre a szezon folyamán. Tudjuk, hogy keményen kell dolgoznunk, hogy fenntartsuk a fejlődésünket, a riválisainkhoz képest is. Már várom a szingapúri villanyfényes futamot, mert ez mindig egy fantasztikus hétvége a rajongóknak is.” – tette hozzá.

A csapat sportigazgatója Gil de Ferran szerint Szingapúr kihozhatja Alonsoból a legjobbat.

„A villanyfényes versenyzés, nagy hőmérsékletben és magas páratartalomban egy óriási kihívás a pilóták számára. Ez a pálya valóban megmutatja azt, hogy milyen keményen kell dolgozniuk a volán mögött a jobb eredmény érdekében. Ez a verseny korábban rendkívül szórakoztató futamokat produkált, remélem, hogy ez idén sem lesz másképp. Nagyon optimisták vagyunk, mert az autónk ezeken a típusú pályákon jobban kellene, hogy muzsikáljon. Természetesen semmi nem garantált, különösen az olyan kiszámíthatatlan nagydíjakon, mint ez.” – fogalmazott.