KezdőlapFormula 1Alonso: A jövőmmel kapcsolatban még semmi nem tiszta

Alonso: A jövőmmel kapcsolatban még semmi nem tiszta

-

A McLaren-Honda kétszeres világbajnok spanyol versenyzője, Fernando Alonso egyelőre nem tudja mit fog csinálni 2018-ban, az idei év második felében viszont feljavult teljesítményt vár csapatától.

Talán nincs is olyan ember, aki ne tudná, hogy Alonso a monacói nagydíjat kihagyva az Indy500-on indult, ahol ironikus módom a győzelemért folytatott csata közben megadta magát a Honda erőforrás, így Alonso nem tudta befejezni a versenyt.

Monacóban rajthoz állva sem járt volna jobban: autójában motorkomponenseket kellett cserélni, így helyettese, Jenson Button tizenöt rajthelyes bünetésben részesült, Monacóban a pályakarakterisztika miatt a mezőny végéről indulva szinte lehetetlen a pontszerzés – főleg egy McLaren-Hondával…

Kanadában Alonso visszaveszi versenyülését, és reméli egy jobb teljesítményű autóval vághat neki a hétvégének: „Kanadában megpróbálunk továbbfejlődni” – mondta Alonso egy New York-i sajtóeseményen.

„Az autónk versenyről versenyre fejlődik: ezt mutatja a barcelonai hetedik hely, valamint Monacóban mindkét autó bejutott a Q3-ba.”

„A szezon második felében versenyképesebbek leszünk” – jelentette ki 2005 és 2006 Forma-1-es bajnoka.

Alonso a jövőjével kapcsolatban is mondott néhány szót, túl sok konkrétummal azonban nem szolgált.

„A jövőm még nem tisztázott, több lehetőséget látok magam előtt mint valaha. Még túl korai lenne dönteni.”

„Nyár végén nyugodtan átnézem az összes opciót és kiválasztom a számomra legmegfelelőbbet. Semmit nem zártam ki, bármire nyitott vagyok. A célom pedig mindig a győzelem.”