KezdőlapFormula 1Alonso: Néhány hét, míg a jövőm tisztázódik

Alonso: Néhány hét, míg a jövőm tisztázódik

-

Fernando Alonso szerint közte és a csapat között a következő hetekben fog kiderülni hogyan folytatják tovább.

A spanyol szerint a csapat továbbra is szenved mind az időmérőn mind a versenynapokon. A futamon szóvá is tette, hogy ez kezd kínossá válni. Arra a kérdésre, hogy egy másik gyártóval történő együttműködés a csapatnál tartaná-e  Alonsót, ő a következőt mondta: „Nézzük meg, hogyan alakul a következő 2-3 hét.”

„Én versenyző vagyok, a dolgom hogy a leggyorsabb legyek, a döntéseket nem az én dolgom meghozni. Szeretem ezt a csapatot, dacára az elmúlt évek megpróbáltatásainak továbbra is a McLaren a világ egyik legjobb csapata. Örömmel folytatnám velük, de majd meglátjuk mi lesz a következő hetekben.”

Belgiumban röppent fel a hír, hogy a Williams ajánlatot tett a spanyolnak 2018-ra.

„Nincs erről mit mondanom”- mondta Alonso.  Nagyon megnőtt az ázsióm, ezt látom a számokból, amiket fizetnének értem.”