KezdőlapFormula 1Alonso szerint már nehéz megválogatni a szavakat

Alonso szerint már nehéz megválogatni a szavakat

-

Fernando Alonso úgy ítéli, a McLaren körülbelül három másodpercet veszít az egyenesekben Szocsiban, a Honda erőforrás gyengesége miatt.

Alonso a 15. helyre kvalifikált az Orosz Nagydíj hétvégéjén, ideje 3,5 másodperccel lassabb volt Sebastian Vettel pole-t érő körénél.

„Hihetetlen, hogy mennyit veszítünk az egyenesekben.” – mondta Alonso. „Azt hiszem úgy 1,3 másodpercet az első szektorban, ahol csak egy kanyar van, és most problémánk sincs, szóval ez most épp azt mutatja, hogy hol is tartunk. Az egyenesekben 2,5 – 3 másodpercet veszítünk ezen a pályán. Számítottunk rá, mielőtt idejöttünk, de a kvalifikáción mindig egy kicsit többet akarunk.”

Majd azt is elmondta a spanyol, hogy mire számít a vasárnapi versenyen: „Többé-kevésbé azt, mint amit Bahreinben, Kínában és Ausztráliában láthattunk, és ami majd várható Spanyolországban, Monacoban és Kanadában…”

„Minden csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap itt állok Önök előtt és próbálok a lehető legudvariasabban válaszolni a kérdésekre, de ez már egy kicsit monoton, mindig ugyanaz a sztori.”