KezdőlapFormula 1Amiért működhet Bahrein második, „külső” vonalvezetése

Amiért működhet Bahrein második, „külső” vonalvezetése

-

Ross Brawn nemrég elárulta, a Bahrein akár tarthat egy második versenyt is, ráadásul egy eltérő, csaknem ovális vonalvezetésen.

A döntéshozók már kifejezték igényüket, hogy felforgassák a dupla futamok második felvonását, hogy érdekesebbé tegyék a versenyeket a nézők számára.

„Nem látom, hogy akkora érdeklődést keltene az, hogy ugyanazt az eseményt rendezzük meg, mindössze egy héttel később.” – vetítette előre a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner.

Ennek elkerülésére vezették volna be a fordított rajtrácsos, kvalifikációs versenyeket, azonban a Mercedes ellenkezése miatt idén biztosan nem kerül majd sor ennek bevezetésére.

Ami biztos, hogy a második Silverstone-i hétvégén másik gumikeverékeket használhatnak majd a csapatok. Azonban magát a versenyzést ez talán nem fogja annyira befolyásolni.

Fordított menetirány biztonsági okokból nem megvalósítható, de emellett az alternatív vonalvezetések is szóba kerültek. Jelenleg csak egy duplázó helyszín, Bahrein rendelkezik az FIA által a Forma-1-re is alkalmasnak talált másfajta útvonalakkal.

A szahíri versenypálya „külső” konfigurációja elég eltérő lenne a mai pályáktól. A 11 kanyarból álló verzió három hosszabb egyesből és egy kisebb kanyargós részből állna. 3543 méterével Monaco után a második legrövidebb pálya lenne a naptárban, a versenytáv pedig 87 kört tenne ki.

A hercegséggel ellentétben viszont nem egy lassú pályáról lenne szó. A DRS és a szélárnyék szerepének megnövekedése miatt igazán különleges lehetne a második bahreini verseny.