KezdőlapFormula 1Binotto: Nem azért versenyzünk, hogy másodikok legyünk

Binotto: Nem azért versenyzünk, hogy másodikok legyünk

-

Mattia Binotto elmondta, hogy az a céljuk a Ferrarinál, hogy a legjobbak legyenek. Azonban az olasz istálló csapatfőnöke szerint eltelhet egy pár év, mire a Ferrari átugorja a sportágban hat éve egyeduralkodó Mercedest. A Ferrari legutoljára egy konstruktőri címet tudott nyerni a 2008-as szezonban, azonban azt követően végig kellett nézniük a Red Bull dominanciáját, most pedig a Mercedes lehengerlő formája miatt lehetnek csak a másodikok.

A maranellóiak a tavalyi szezonban is jelentősen le voltak maradva az Ezüst Nyilakban, ami már a győzelmek tekintetében is megmutatkozik, ugyanis az olaszok mindössze háromszor tudtak futamot nyerni szemben a brackleyi istállóval, akik a tavalyi szezonban tizenöt sikert könyvelhettek el.

Binotto az olasz Motorsport.com-nak adott interjújában ezt nyilatkozta: „Az, hogy rálépjünk a győzelem útjára és hogy folyamatosan a Mercedesek előtt tudjunk lenni, akár évekbe is telhet majd,” – véli az olasz szakember. „Azonban tisztában vagyok vele, hogy a Ferrari csapatának tagjaként kötelezettségünk ezt minden egyes évben megpróbálnunk. Ebből következően a 2020-as szezonnak is ezzel a céllal fogunk nekivágni, nem szeretnénk másodikok lenni.

„Ha azonban azt kell mondanunk, hogy a csapat megfelelően érett lesz ahhoz, hogy rájöjjön a siker titkára és bizonyítsunk az összes létező területen, hogy újra   dominánsak legyünk, az valljuk be, hogy nem egy két napos munka.”