KezdőlapFormula 1Bottas állítja, van még feljebb

Bottas állítja, van még feljebb

-

Valtteri Bottas nagy reményekkel telve várja a 2020-as szezont, miután tavaly ígéretes kezdés után elfogyott a végére.

„Új erőket és energiákat tudok mozgósítani erre az évre” – mondta a finn MTV-nek. „Még mindig van idő végigmenni néhány dolgon és felkészülni, de a dolgok már elkezdődtek. Igazából készen állnék most is, hogy beüljek az autóba. A saját teljesítményem még nem érte el a csúcsát.”

A 30 éves versenyzőnek csak az idei évre van érvényes szerződése a Mercedesszel, folyamatosan csak egy évvel hosszabbítanak vele, tehát van miért aggódnia.

„Semmilyen hiba nem fér bele” – ismerte el. „Tavaly néha fizettem pontveszteséggel a hibáimért, de idén nagyobb lendületben leszek. Efelől nincs kétségem.”