KezdőlapFormula 1Bottas elveszítette az egyik legjelentősebb szponzorát

Bottas elveszítette az egyik legjelentősebb szponzorát

-

A Mercedes finn pilótája, Valtteri Bottas már nem számíthat a legjelentősebb szponzorára, a Wihurira. A finn cég a Forma-1 költségei miatt döntött úgy, hogy kiszáll a sorozatból.

A finn pilóta már a gokartos éveiben számíthatott a finn cég anyagi támogatására. A Wihuri még akkor is Bottasszal tartott, amikor a finn pilóta a Williamstől a Mercedeshez szerződött 2017-ben. A finn annak a Nico Rosberg helyére érkezett, aki a 2016-os szezon megnyerése után rögtön visszavonult.

Azt nem lehet tudni, hogy a Wihuri pontosan mekkora összeggel járult hozzá Bottas Mercedeses üléséhez. Egyes források szerint akár milliókat fizethetett ki a finn cég.

A céget jelenleg egy finn milliárdos, bizonyos Antti Ilmari Aarnio-Wihuri vezeti. „Eldöntöttük, hogy kiszállunk a sorozatból,” – nyilatkozta Wihuri. „Túl költséges számunkra a sport, ezért szállunk ki.

„Csalódást keltő volt Bottas teljesítménye a szezon második felében. Nyilvánvalóan nagyon nehéz dolog Lewis Hamilton csapattársaként versenyezni. Azonban Lewis bajnok lett idén, amíg Valtterit Lewison kívül még három pilóta is megelőzte az összetett pontversenyben. Valtteri nagyon gyengén teljesített idén.”

A Wihuri csoport sok mindennel foglalkozik. Ilyen például a csomagolás, a szállítás és az élelmiszer forgalmazás.

A Wihuri távozása a Forma-1-ből egy újabb csapás Valtteri Bottas számára. A finn pilóta ennek köszönhetően még nagyobb nyomás alatt fog majd versenyezni 2019-ben. A 29 éves finnek ki kell érdemelnie azt, hogy 2020-ban is a német gyártó autóját vezethesse. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy Bottas jobb eredményeket érjen el 2019-ben, mint a tavalyi szezonban.