back to top
KezdőlapFormula 1Bottas: Korai még a jövőmről beszélni

Bottas: Korai még a jövőmről beszélni

-

A Mercedesnél versenyző Valtteri Bottas szerint még korai a jövőjéről tárgyalnia a Mercedesszel. Habár a finn egy korábbi interjújába felfedte, hogy jó lenne, ha az Ezüst Nyilaknál folytathatná Forma-1-es pályafutását.

Bottas csakis kizárólag egy éves szerződéseket kapott a brackleyi istállótól a 2017-es érkezése óta, és emiatt a mostani szerződése is csak a 2020-as szezon végig érvényes. A 30 éves finn – akinek a tavalyi szezon volt a legjobb szezonja pályafutása során – egyelőre a versenyző a barcelonai teszteken, akit le kell győzni, ugyanis jelen pillanatban ő rendelkezik a leggyorsabb körrel, amit az első teszthét utolsó napján futott.

A Mercedes olyan fiatal tehetségekkel rendelkezik, mint például Esteban Ocon vagy éppen Esetban Ocon, szóval Bottasnak van izgulni valója a jövője kapcsán. Mindezek ellenére a hétszeres futamgyőztes azt állítja, hogy egy több éves szerződés rendkívül előnyös lenne a számára.

„Ez egy olyan szituáció, amikor folyamatosan csak nyersz,” – idézi a finn szavait a Formula Spy. „HA egy csapat egy több éves szerződést kínál a versenyzőjének, az jó érzés a számára. Ebben az esetben biztosan tudni fogod, hogy mi fog történni veled a jövőben és teljes mértékben a munkádra koncentrálhatsz.”

A finn a fiatal tehetségekre is kitért, és azt is elmondta, hogy tisztában van azzal, hogy a Mercedes miért csak egy évvel hosszabbítja meg a szerződését minden egyes évben, azonban tagadta, hogy bármennyire is aggódna emiatt.

„Számos versenyző szeretne magának ülést szerezni, egyes csapatok pedig szeretik nyitva hagyni a kapukat az esetleges lehetőségek miatt. Ez így szokott menni. Még egy kicsit korainak tartom, hogy a jövőmről beszéljünk.

„Nem titok, hogy a mostani szerződésem az év végével le fog járni. Az év ezen szakaszában azonban egyáltalán nincs értelme erről beszélni. Most a teljesítményünkre összpontosítunk első sorban. Jó a kapcsolatom Totoval és a csapat összes dolgozójával, szóval biztos vagyok benne, hogy a jövőben nyíltan beszélhetünk majd a szerződéshosszabbításomról.”