KezdőlapFormula 1Bottas: A Red Bull mindent be fog vetni Ausztriában

Bottas: A Red Bull mindent be fog vetni Ausztriában

-

Megannyi várakozást követően, de két hét múlva végre kezdetét fogja venni a Forma-1-es szezon a Red Bull Ringen. A Mercedes finn versenyzője, Valtteri Bottas ennek kifejezetten örül és elmondta, hogy szerinte kinek lesz majd a legnagyobb esélye a győzelemre a szezonnyitón.

A 2020-as Forma-1-es szezon egy dupla futamos versenyhétvégével indul majd a festői környezettel bíró Spielbergben. Mindez azt jelenti, hogy a Red Bull hazai pályán fog majd versenyezni az első két versenyen, ahol Max Verstappen révén 2018-ban és 2019-ben is futamgyőzelmet tudtak ünnepelni.

Azonban az Osztrák Nagydíj nem csak a holland fiatal, hanem Bottas vadászterülete is, ugyanis a finn pilóta egyik kedvenc pályái közé tartozik a 4.326 kilométer hosszú spielbergi aszfaltcsík. Bottas többek között itt szerezte meg első dobogós helyezését 2014-ben még a Williams pilótájaként és már két pole pozíciója van, amiből az egyiket győzelemre is tudott váltani 2017-ben.

„Igen, Ausztria kifejezetten a kedvenc helyszíneim között van,” – mondta a finn a Vodcast során. „Már két első rajtkockám és egy győzelmem is van innen, szóval nagyon szeretem ezt a pályát.”

Bottas már tűkön ülve várja a szezonkezdetet, azonban nézzük meg, hogy szerinte ki is lesz az első két verseny igazi favoritja.

„Mivel ez a Red Bull pályája, ezért úgy gondolom, hogy mindent be fognak dobni ezen a két versenyen. Azonban mivel a tesztek óta nem láttunk semmit, ezért szerintem a három élcsapat biztosan közel lesz egymáshoz, azonban, hogy közülük ki a leggyorsabb, az még mindig tisztázatlan.”