KezdőlapFormula 1Bottas szerint még leküzdhető a ponthátránya Hamiltonnal szemben

Bottas szerint még leküzdhető a ponthátránya Hamiltonnal szemben

-

Talán Valtteri Bottas teljesítménye nem volt az igazi a legutóbbi pár versenyen, azonban a finn pilóta elmondása szerint még minden esélye megvan arra, hogy világbajnok legyen.

Bottas legutoljára áprilisban, az Azeri Nagydíjon ünnepelhetett dobogó legfelső fokán. Azóta az összes versenyt az ötszörös világbajnok csapattársa, Lewis Hamilton tudta megnyerni. A bajnoki címvédőnek immáron 29 pont az előnye Bottasszal szemben.

Azonban a finn pilóta eléggé rosszul teljesített a két héttel ezelőtti Kanadai Nagydíjon. Az időmérőn csak a hatodik helyet tudta szerezni és a futamon pedig csak két helyet tudott javítani az eredeti rajtpozíciójához képest. Emiatt idén először fordult elő az, hogy csak az egyik Mercedes pilóta vehetett részt a pódium ceremónián.

„Úgy emlékszem a legutolsó győzelmemre, mintha csak tegnap lett volna. Még nem vészes a Lewisszal szembeni hátrányom a bajnokságban. Még 14 verseny hátra, ami alatt bármi megtörténhet, viszont előbb vagy utóbb, de újra futamokat kell nyernem, hogy faragni tudjak a hátrányomból.

„Nagyon szoros a kettőnk között zajló meccs idén. Igen, a legutolsó két verseny közel nem úgy alakult, ahogy én azt elterveztem. A montreáli leszereplésem már a múlté, újra teljes erőbedobással fogok versenyezni.”

A következő verseny a Francia Nagydíj lesz, amit a Le Castelletben található paul ricardi aszfaltcsíkon kerül majd megrendezésre. A tavalyi versenyt Hamilton nyerte, Bottas pedig a hetedik helyen ért célba, miután Sebastian Vettel megforgatta őt a rajtnál.

„A paul ricardi pályán sokkal nagyobb lesz esélyünk nyerni, mint Kanadában. Számos hosszú egyenes található a pályán, ami a Ferrariknak kedvez. Egy nagyon szoros csata előtt állunk. Mindig az a leghelyesebb hozzáállás, hogy sosem szabad leírni az ellenfelet. Nem lesz nagy a különbség közöttünk, szóval minden lehetőséget meg kell ragadnunk és a lehető legtöbbet kell kihoznunk a rendelkezésünkre álló csomagból.”