back to top
KezdőlapFormula 1Brawn: Inkább zártkapus versenyek legyenek, mint semmilyenek

Brawn: Inkább zártkapus versenyek legyenek, mint semmilyenek

-

A Forma-1 jelen helyzetben zárt kapus versenyekkel tervez, amiről Ross Brawn nyilatkozott.

A június végi Francia Nagydíjig minden futamot töröltek vagy elhalasztottak. A bajnokság sportszakmai vezetője Ross Brawn a SkySports-nak beszélt a tervekről, célokról.

„Jelen pillanatban a zártkapus versenyekkel kapcsolatos logisztikai dolgokat vizsgáljuk, hogyan jutnának oda az emberek, hogyan védenénk őket, hogyan tartanánk biztonságban és kiket engednénk be pontosan.” – kezdte a brit.

Az augusztusi nyári szünetet előre hozták, annak érdekében, hogy minél több versenyt tudjanak bepótolni, így akár több egymást követő hétvégén is láthatnánk versenyt, sőt még akár 2021-re is átnyúlhat az idény.

Brawn elmondta, hogy nagy eséllyel európai szezonkezdet lesz majd a Forma-1-ben, mivel az utazási kérdéseket könnyebb megoldani a kontinensen belül.

„Egy nagyon zárt környezetet hoznánk létre, mindenkit tesztelnénk, hogy meggyőződjünk, hogy tiszták, nem kockáztatnánk senkit és nézők nélkül rendeznénk meg a futamokat. Nem túl jó, de jobb mint ha nem is lennének futamok. Emlékeznünk kell, hogy több millió ember követ minket otthonról, ebben a krízisben hatalmas bónusz lenne, ha valamilyen szórakozásuk.” – vélekedett.