Flavio Briatore szerint Fernando Alonso tavaly világbajnok lett volna, ha ő ül Vettel helyén a Ferrariban.

A 2018-as év úgy ért véget, hogy Lewis Hamilton könnyedén behúzta élete ötödik bajnoki címét. Ám a szezon közepén még nagyon nem úgy tűnt, hogy ez ilyen sima lesz, mert Sebastian Vettel teljes mértékben pariban volt vele. A nyári szünet után azonban a német csak egyszer tudott nyerni, és teljesen lemaradt, végül 88 pontra. Ebben benne voltak a Ferrari fejlesztési baklövései, de Vettel vezetői hibái is. Briatore úgy gondolja, ezeket a hibákat Alonso nem követte volna el.

- Hirdetés -

„A versenyző játszhat szerepet a dologban” – mondta az olasz. „Továbbra is meggyőződésem, hogy Fernando Alonso megnyerte volna a 2018-as bajnoki címet a Ferrarival, mert kevesebb hibát követett volna el, mint Vettel.”

Alonso korábbi csapatfőnöke kitért Lewis Hamiltonra is, úgy érzi, nagyon egyben van a brit, és a csapata, a Mercedes is: „Lewis Hamilton nagyon erős, mert kevés hibát vét, és még a Mercedes is remek.”