KezdőlapFormula 1Button szerint Hamiton Ferrarihoz igazolása karrierje végét jelentené

Button szerint Hamiton Ferrarihoz igazolása karrierje végét jelentené

-

Jenson Button figyelmeztette Lewis Hamiltont, hogyha engedne a vörösök csábításának, azzal véget vetne Forma-1-es pályafutásának.

A brit 2013-ban igazolt át a Mercedeshez a McLarentől, ahol korábban egy címet nyert 2008-ban. A németeknél ezt még néggyel megnövelte, de idén jó úton halad, hogy behúzza az ötödiket jelenlegi csapatával, ami hat bajnoki címet jelentene összesen.

A sok siker után sokakban felmerült, hogy Hamilton válthat, új kihívás után kutatva. Ekkor került szóba a Ferrari. Ez azonban nem mindenki szerint jó ötlet, Jenson Button, Hamilton korábbi csapattársa például kifejezetten ellenzi ezt.

„Biztosan minden versenyző akar a Ferrarinál versenyezni” – jelentette ki Button az AutoBildnek. „Viszont egyik pilóta sem cserélne le egy győztes csapatot egy kevésbé versenyképesre. Nagyon bátor és szokatlan lépés lenne, ha a Ferrarihoz igazolna.”

Honfitársa szerint Hamilton könnyedén megdöntené Schumacher rekordjait, ha karrierje végéig a Mercedesnél marad.

„Lewis tíz címet is nyerhet, ha marad a Mercedesnél” – tette hozzá Button. „Ha viszont átmegy a Ferrarihoz, az a pályafutása végét is jelentheti.”