KezdőlapFormula 1Chadwick szerint indokolatlan a férfi dominancia az F1-ben

Chadwick szerint indokolatlan a férfi dominancia az F1-ben

-

Akár egyetért vele valaki, akár nem, annyi biztos, hogy a W Series – az első formula autós sorozat, kizárólag nőknek – alaposan felhívta magára a figyelmet idén.

A Forma-1-ben pedig 1992-ben volt utoljára női nevező, illetve 2015-ben Susie Wolff szabadedzéseken vehetett részt a Williamsszel. A W Series első bajnoka, Jamie Chadwick szeretné, ha ő lenne a következő nő az F1-ben, David Coulthard pedig szorgalmazza is, hogy találjanak olyan női versenyzőt, aki valóban alkalmas lehet arra, hogy az F1-es mezőny tagja legyen.

Chadwick azonban mindemellett úgy látja, hogy az F1 továbbra is túlzottan férfiközpontú.

„A sportban erősen férfi-dominancia uralkodik, de véleményem szerint erre nincs ok.” – mondta Chadwick a talkSPORTnak. „Szerintem ez a sport igényli, hogy női sikert is lássunk. A sportnak szüksége van egy női versenyzőre, aki ezt ki is érdemli.”

„A motorsport legbefolyásosabb emberei között is sok a nő. Például a csapatfőnők Claire Williams.”

„Ez valahol a számok játéka, több nőt kell top szintre emelni a sportban és ez remélhetőleg véget vet ennek a férfi dominanciának.” – mondta a 21 éves versenyzőnő.

Chadwick azt is elmesélte, hogy azonnal beleszeretett az autósportba, mikor kipróbálta azt.

„Amikor először kipróbáltam, gyorsan beleszerettem.”

„Aztán az egyik lépés jött a másik után, 14 évesen átültem (gokartból) versenyautóba. Ez mindig is ilyen forgószél-szerű volt. Amint belekóstoltam a motorsportba, tudtam, hogy ez az, amit akarok, jobban, mint bármi más sportot.”