KezdőlapExtraCser-Palkovics nem csak elektromos buszokat akar Székesfehérvárra

Cser-Palkovics nem csak elektromos buszokat akar Székesfehérvárra

-

Cser-Palkovics Andrással, Székesfehérvár polgármesterével a legújabb EON töltőállomás átadását követően beszéltünk. A téma adott volt, és kiderült, hogy Fejér megye nagyon is élen akar járni a közösségi e-mobilitásban, sőt örülnének annak, ha a városba is hozhatnának már egy e-autóversenyt.

Formula E-t követi?

Igen, bár én magam Räikkonen szurkoló vagyok, de azt gondolom, hogy a jövő mégsem a Formula 1-é. Valahol példát kell mutatni, és ha a példamutatás egy városra kötelező, akkor az autóversenyzésre is kötelező. Azt gondolom, hogy ennek a technológiának, aminek ma egy fontos, öt töltőpontos fejlesztését tudtuk az EON-nal bejelenteni, akkor lesz igazán és döntő részben nem csak divat jellege, hanem folyamatosan erősödő jellege, ha ennek az élet minden területén pozitív reklámot tudunk adni, és ebből nem maradhat ki az autósport sem.

Alejandro Agag megerősítette nekünk, hogy a jövőben elképzelhető lenne a Népligetben Formula-E futam rendezése és állítólag egyeztetett is a kormánnyal már ezen ügyben. Erről bármiféle információja van-e esetleg?

Én ilyen információról nem tudok, azt viszont el tudnám képzelni a jövőben, hogy miután van Fehérvár rali, ennek megjelenne egy e-autós változata is, akár a városon belül is. Ezzel is hangsúlyozva, hogy az e-autózás terjedése az két nagy városi probléma megoldásában is óriási segítséget tudna jelenteni. Az egyik a légszennyezettség csökkentése, a másik pedig a zajszennyezettség csökkentése és ezt azért mondom, mert a rally versenyeknél is az szokott a városi futamok esetén a legnagyobb kérdőjel lenni, hogy „hang?” Na, most ezt az e-autókkal meg tudnánk oldani. Úgyhogy, ha bárkiben van ilyen irányú nyitottság, mondhatom, hogy Fehérváron biztosan van, akkor akár a városon belül is valahol, próba jelleggel is egy ilyen futamot át tudnánk gondolni.

Ikarus gyárra térjünk ki egy kicsit, ha már Székesfehérváron vagyunk. Mit tudunk jelen pillatatban elektromos, vagy hibrid buszok fejlesztéséről?

Az első ilyen busz elkészült, ami egy Ikarus-kínai együttműködésben megvalósult gépjármű. Ennek van egy párja, ami gázüzemű. Az elektromos autóbusz próbaüzemen már járja Fehérvár útjait, és elindult a busz engedélyeztetése. Nagyon pozitív a fogadtatása, utasokat még nem szállít, nyilván az csak az engedélyeztetés után történhet meg. Az első tapasztalatok – a téli hideget is ideértve -, kifejezetten pozitívak. 250 kilométert tudott megtenni egyhuzamban az autóbusz a januári nagy mínuszokban, hóban. Úgy látjuk, hogy alkalmas arra, hogy közösségi közlekedési eszközzé váljék a busz.
Látni kell, hogy ezt akkor tudjuk nagy arányban beszerezni, ha lesz pályázati forrás. Én bízom abban, hogy Európai Uniós, vagy kormányzati forrás is rendelkezésre fog állni. Székesfehérvár nagyon szeretne ilyen flottát magának, ütemezetten körülbelül 65 busszal látjuk el a közlekedést és szeretnénk a jelenlegieket lecserélni. Egyértelműen elektromos buszokra és nyilván a jogi keretek tartása mellett, ha lehet, akkor itt gyártott elektromos buszokra.