KezdőlapFormula 1Domenicali szerint Vettel ’viselkedni’ fog

Domenicali szerint Vettel ’viselkedni’ fog

-

A korábbi Ferraris csapatfőnök, Stefano Domenicali úgy gondolja, hogy Sebastian Vettel korrektül fog viselkedni a 2020-as szezonban.

Sokan, többek között 1997 világbajnoka Jacques Villeneuve is, hatalmas csatát vár a németek négyszeres világbajnoka és a Ferrari új első számú pilótája Charles Leclerc között.

„A feszültség nem segít senkinek – még Leclercnek sem.” – mondta Villeneuve a La Gazzetta dello Sportnak.

„Leclerc tudja, hogy most már ő az első számú csapaton belül, de még mindig egy négyszeres világbajnokkal áll szemben. Charles rendelkezik azzal a potenciállal, hogy kezelje ezt a helyzetet, szóval meglátjuk hogyan jár majd el.”

Domenicali, aki 2014-ig volt a Ferrari csapatfőnöke, támogatja a maranelloi istálló döntését, miszerint Leclercet állítják a hierarchia élére:

„Igen, mivel egy hatalmas tehetség.” – mondta az olasz az Il Resto del Carlino nevű újságnak. „Fejlődése is megerősíti azt az elképzelést, ahogyan az akadémiát indítottuk a fiatal pilóták számára.”

Domenicali úgy véli, hogy az olyan pilóták, mint Leclerc és Verstappen „az új generáció szimbólumai.”

„Tudom, hogy Seb egy profi és bárhogyan fog alakulni a jövője, korrektül fog viselkedni.”

Villeneuve még hozzátette: „Sainz nem Verstappen, de egy erős pilóta.”

„Nem fogja érdekelni a másik pilóta, Sainznak nagyobb neve, és imázsa van annál, minthogy beleálljon egy Schumacher-Barrichello szituációba.”