KezdőlapFormula 1Elmaradt a szerdai F1-es bizottsági ülés

Elmaradt a szerdai F1-es bizottsági ülés

-

A Forma-1-es Bizottság szerdára tervezett genfi ülését egyelőre törölték, tudta meg a RaceFans.

Egy meg nem nevezett bizottsági forrás szerint nem indokolták meg a törlést, de ugyanott meg fogják majd tartani.

Egy másik forrás szerint azért halasztották el az ülést, mert nagyon kevés már a határidő a 2021-es szabályok megalkotására.

„Talán ők (a kereskedelmi jogok tulajdonosa, a Liberty Media és az F1 irányító testülete, az FIA) rájöttek, hogy semmi kézzelfoghatót nem tudnak előadni az F1 Bizottságnak.” – mondta az illető.

„Minek repüljenek oda az emberek a semmiért? Ez egy nagy káosz; nem látom, hogyan fogják ezt időben kivitelezni. Talán arra kényszerülünk majd, hogy módosítsunk az időkereten…”

Az F1 jelenlegi szerződése a csapatokkal 2020 végén lejár, a 2021-es sport- és technikai szabályokat pedig 2019 június 30-ig véglegesíteni kell.

Egy megint másik forrás szerint a Liberty kedden workshopot tartott Londonban a műsorszolgáltatók számára.
A RaceFans információi szerint külső műsorszolgáltatók számára alacsonyabb díjat ígért a Liberty, míg néhányukét 30 százalékkal megemelték.