KezdőlapFormula 1Eltart majd egy ideig, mire a McLaren utoléri a topcsapatokat

Eltart majd egy ideig, mire a McLaren utoléri a topcsapatokat

-

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown megfogalmazta a McLaren célját a 2020-as évre vonatkozóan.

És még kicsit elmerengett az idei éven is, és meglepődve tapasztalta, hogy sikerült megverniük a motorszállítójukat, a Renault-t, és a bajnoki tabella 4. helyén végeztek.

„Reménykedtünk, de nem feltétlen számítottunk rá” – mondta a SpeedWeeknek. „A távolság a topcsapatoktól viszont még mindig nagyon nagy, de célunk, hogy ez csökkenjen.”

Azonban Brown beismeri, hogy a Mercedes-Ferrari-Red Bull trió utolérése hosszú folyamat eredményeképp válhat valóra.

„Nem várhatunk csodákat. Ha megnézzük a Mercedest, láthattuk, hogy kellett nekik pár év, de a Red Bullal is ugyanez a helyzet. Ezért gondolom azt, hogy beletelik egy kis időbe, mire egy szinten leszünk velük.”

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff ezt máshogy gondolja, ő már a McLarennel is számol 2020-ban.

„Azt el lehet mondani, hogy három csapat képes manapság futamokat vagy bajnokságot nyerni” – nyilatkozta a Marca nevű lapnak. „De a McLaren hatalmas lendülettel tört előre, és a legnagyobb teljesítményjavulást produkálták. Véleményem szerint közel lesznek 2020-ban.”